2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A gázai orvos tíz gyerekéből egyetlen maradt életben.

Alaa al-Najjar férje megsérült az otthonukat ért támadásban, de túlélte azt, egyetlen megmaradt gyerekével együtt, adta hírül a BBC a Gázai övezetben fekvő Hán Júniszban lévő kórház közlésére hivatkozva. Ebben a kórházban dolgozik Alaa al-Najjar, aki a támadás idején nem volt otthon. 

A helyi egészségügyi minisztérium által közzétett videón az látszik, ahogy kis, megégett testeket húznak ki egy Hán Júniszban található épület romjai alól. A felvétel a BBC szerint hiteles.

Egy szintén a kórházban dolgozó brit sebész, Graeme Groom, aki a támadást túlélő 11 éves kisfiút műtötte, a brit adónak elmondta: „elviselhetetlenül kegyetlen”, hogy kollégája, aki gyermekorvosként dolgozik, egy kivételével az összes gyerekét elveszítette egyetlen rakétacsapásban.

A sebész a gázai orvosról azt mondta, hogy tudomása szerint nem voltak politikai és katonai kapcsolatai. Kiemelte, hogy a kilenc gyermekét elvesztő édesanya most elképzelhetetlen helyzetbe került.

Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy „számos gyanúsítottat” vettek célba Hán Júniszban, és egyelőre vizsgálják a szóban forgó támadást. Hozzátették: Hán Júnisz „veszélyes háborús övezet”, és állításuk szerint korábban „evakuálták a civileket”.

A gázai minisztérium szerint szombat délig bezárólag 74 ember vesztette életét izraeli légicsapásokban 24 óra alatt. A Hamász és Izrael közötti háború gázai halálos áldozatainak száma összesen már meghaladja az 53 ezret, egy jelentős részük nő és gyerek.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG