2p

Nagy-Britannia, Franciaország és Kanada is a gázai offenzíva megállítására szólította fel az izraeli kormányt. Az ENSZ szerint 14 ezer csecsemő halhat meg 48 órán belül, ha nem ér el hozzájuk segély.

Nagy-Britannia, Franciaország és Kanada arra szólította fel az izraeli kormányt, hogy azonnal szüntesse be újabb katonai offenzíváját a Gázai övezetben, adta hírül a BBC.

A három ország kormánya az eddigi legerélyesebb hangú közös állásfoglalásában hozzátette: „Az emberi szenvedés szintje a Gázai övezetben tűrhetetlen.” 

 Ezzel arra utaltak, hogy az övezetben éhínség pusztít, mivel Izrael március eleje óta gyakorlatilag nem enged be oda segélyeket a Hamász elleni harcra hivatkozva.

Bár az izraeli kormány a napokban némileg engedett a nemzetközi nyomásnak, és beengedett minimális mennyiségű élelmiszert, az állásfoglalás szerint ez “abszolút elégtelen”. A brit adónak gázaiak azt mondták, hogy az emberek már elájulnak az éhségtől, és nincs mivel etetni a gyerekeiket.   

A Gázai övezet elleni izraeli hadműveletek elől Bét-Lahíjából elmenekült palesztinok az övezet északi részén fekvő Dzsebalíjába érkeznek 2025. május 16-án.
A Gázai övezet elleni izraeli hadműveletek elől Bét-Lahíjából elmenekült palesztinok az övezet északi részén fekvő Dzsebalíjába érkeznek 2025. május 16-án.
Fotó: MTI/AP/Dzsehad as-Srafi

A három ország egyúttal felszólított a még fogságban lévő túszok szabadon bocsátására is.

Izrael azt állítja, hogy nincs éhínség Gázában, az izraeli hadsereg célja pedig az övezet kontroll alá vonása és a Hamász felszámolása.   

Eközben António Costa, az Európai Tanács elnöke a gázai humanitárius krízist egy olyan tragédiának nevezte, amelyben „szisztematikusan megsértik a nemzetközi jogot.”  

Tom Fletcher, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettes a BBC-nek pedig azt mondta: 14 ezer csecsemő fog meghalni Gázában, ha 48 órán belül nem jutnak el hozzájuk a segélyszállítmányok. 

Ezt a helyszínen, kórházakban és menekültszállásokon dolgozó munkatársaik jelentései alapján állítja.

Hozzátette: segélyekkel kell „elárasztani” a Gázai övezetet, és reméli, hogy még a mai nap sikerül 100 teherautónyi szállítmányt bejuttatni.

Eközben folytatódik az izraeli offenzíva: keddre virradó éjjel minimum 38 palesztin vesztette életét légicsapásokban helyi közlések szerint, adta hírül a brit közszolgálati adó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
Nemzetközi Ellenséges területen indított műveleteket ígér az új ukrán főparancsnok
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 17:09
Ellentámadásokat és új, orosz területen indított műveleteket jelentett be szerdán Mihajlo Drapatij.
Nemzetközi Trump megfenyegette Iránt: kemény megtorlást ígér
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:42
Amerikai csapásokat helyezett kilátásba iráni támadások esetén.
Nemzetközi Fokozódik a feszültség a NATO keleti határán
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:31
Farönkökkel támadtak a katonákra, lövéssel válaszolt a lett hadsereg.
Nemzetközi Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
Wéber Balázs | 2026. július 22. 14:56
Az Egyesült Államok Nicolas Maduro hatalmának megdöntése révén idén januárban szerzett ellenőrzést a venezuelai olajeladások felett, amelyek azóta mintegy 13 milliárd dollár bevételt hozhattak. Ennek az összegnek azonban a jelek szerint csak a töredéke áramlott vissza Venezuelába, a többinek a sorsa egyelőre ismeretlen.
Nemzetközi Kína kiakadt az EU-ra az AliExpressre kiszabott rekordbírság miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:13
550 millió eurós bírság miatt háborognak. 
Nemzetközi Újabb meglepő lépést jelentett be az új brit kormányfő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:58
Háromról két fontra csökkenti a buszjegyek árplafonját.
Nemzetközi Fordulat várható eutanázia-ügyben Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:20
Míg Magyar Péter hétfőn egy napirend előtti felszólalásra reagálva ismét kijelentette, hogy el fogják indítani az eutanáziáról szóló szakmai és társadalmi egyeztetést, addig Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a minap arról beszélt, hogy az aktív eutanáziát jelenleg nem tudja elképzelni. A napokban Franciaország lett a nyolcadik állam a 27 tagú Európai Unióban, ahol a kegyes halálhoz lehet folyamodni.
Nemzetközi Donald Trump megint nagy bejelentéssel rukkolt elő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 10:41
A vámemelés különösen Indiát sújthatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG