2p

Ezúttal a vámok terén. A keddtől ketyegő amerikai sarcokat Mexikó és Kanada máris viszonozza.

Az Egyesült Államok február 4-től, keddtől alkalmazni fogja a Mexikóval, Kanadával és Kínával szemben korábban bejelentett vámokat – olvasható Donald Trump elnök helyi idő szerint szombati keltezésű rendeletében. Kanada és Mexikó esetében a vám mértéke 25 százalék, a Kínából érkező áruk után 10 százalék, ami minden korábban már létező vám és illeték mellett értendő – közölte az elnök. A vámok minden, az intézkedésben szereplő országból érkező árura vonatkoznak.

Egyetlen kivétel a Kanadából érkező energia, ugyanis az energiahordozók után kedvezményes, 10 százalékos lesz a vám mértéke.

Az Egyesült Államok napi mintegy 4-4,5 millió hordó nyers kőolajat importál Kanadából, földgázfelhasználásának pedig mintegy 9 százaléka származik az északi szomszédjából.
Donald Trump rendelete szerint az intézkedésre Kanada és Mexikó esetében az elégtelen fellépés miatt van szükség az Egyesült Államokba irányuló illegális migráció és kábítószer-csempészet ellen. Az elnök a Kínával szembeni új vám indokaként azt jelölte meg, hogy a kelet-ázsiai ország hatóságai nem lépnek fel hatékonyan az Egyesült Államokba nagy mennyiségben csempészett és túlnyomóan Kínában előállított, kábítószerként használt fentanil kereskedelme ellen.

Kutyaharapást szőrével
Kutyaharapást szőrével
Fotó: Depositphotos

A jogszabály válasz a „rendkívüli fenyegetésre, amit az illegális külföldiek és kábítószerek, ideértve a halálos fentanilt is, jelent, nemzeti vészhelyzetet teremtve” – fogalmaz Donald Trump rendelete, amelyben Washington Mexikó kormányát a kábítószerkartellekkel való együttműködéssel vádolta.

Az amerikai vámintézkedésekre reagálva Mexikó és Kanada is viszontvámokat jelentett be. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök szombati bejelentése szerint mintegy 155 milliárd dollár értékű, az Egyesült Államokból származó árura vetnek ki 25 százalék vámot.
Claudia Sheinbaum, Mexikó elnöke közleményében visszautasította az amerikai elnök feltételezését a kábítószerkartellek és a mexikói kormány összejátszásáról, és azt hangoztatta, hogy a hatékony fellépés érdekében kölcsönösségi alapú együttműködésre van szükség.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
Nemzetközi Daniel Freund a Privátbankárnak: „Magyarországnak három hónap alatt kellene három évnyi munkát elvégeznie”
Vámosi Ágoston | 2026. április 29. 18:48
Nem reménytelen a leendő Tisza-kormány küzdelme a Magyarországnak járó több mint tízmilliárd euró RRF-forrásért, de óriási lemaradást kell behoznia az első néhány hónapban. A Privátbankár az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának vezetőjét kérdezte arról Strasbourgban, hogy mire számít az új kormány részéről. 
Nemzetközi Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:16
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Nemzetközi Ursula von der Leyen szerint évekig érezhetjük az iráni konfliktus hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:59
A közel-keleti konfliktus következményei hónapokig, sőt akár évekig is érezhetők lehetnek – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Nemzetközi Jóváhagyta az EP az uniós költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:30
Az Európai Parlament szerdán jóváhagyta az Európai Unió 2024-es költségvetésének végrehajtását, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy több tagállamban a jogállamiság romlása veszélyezteti az uniós források megfelelő felhasználását.  
Nemzetközi Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 15:46
Hat kötelezettségszegési eljárás esetében hozott döntést szerdán Magyarországgal szemben az Európai Bizottság.
Nemzetközi Brutális adat jött: ennyivel csökkent a forgalom a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:13
A Hormuzi-szoroson átmenő hajóforgalom február óta gyakorlatilag leállt – közölte kedden az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ). Az átkelő hajók száma február 28-a óta 95,3 százalékkal csökkent.
Nemzetközi Tapsviharral vette be az uralkodó az amerikai demokrácia fellegvárát
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:39
A brit király volt a második, aki mindezt megtehette. Lelkesen fogadák. 
Nemzetközi „Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
Wéber Balázs | 2026. április 28. 18:31
Az ukrán hadsereget továbbra is sújtó emberhiány túlterheli a fronton szolgáló egységeket, ami apátiához vezet. Ukrajna mozgósítási válsággal küzd, százezrek menekültek külföldre a behívó elől. Nagyító alatt ezúttal az ukrajnai fronthelyzet.  
Nemzetközi Magyar Péter megjelölte az időpontot, amikor Zelenszkijjel találkozhatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:23
A leendő miniszterelnök beregszászi találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkijjel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG