2p

Halléban tartotta kampánynyitó rendezvényét mintegy 4500 résztvevővel az Alternatíva Németországért (AfD) párt szombaton, négy héttel a február 23-án esedékes előrehozott parlamenti választások előtt.

A rendezvényen mondott beszédében Alice Weidel, a párt társelnöke és kancellárjelöltje bírálta a jelenlegi migrációs, gazdaság- és energiapolitikát. A konzervatív Kereszténydemokrata Uniót (CDU) megszólítva, amelynek kancellárjelöltje, Friedrich Merz korábban közölte, hogy győzelme esetén nem kíván koalícióra lépni az AfD-vel, Weidel kijelentette: „Kedves CDU, romboljátok le az antidemokratikus tűzfalakat. A szavazók kék-fekete (CDU/CSU-AfD) koalíciót akarnak a Német Szövetségi Köztársaságban” – mondta „Alice, Alice” és „Alice-t Németországnak” skandálta a hallgatóság a beszéd alatt.

„Tegyük naggyá az AfD-t, győzzük le a CDU-t” – mondta végezetül Alice Weidel. A közvéleménykutatások szerint a CDU/CSU 30 százalékkal az első helyen áll, az AfD a második 20 százalékkal. Egy reklámfilmet is levetítettek, amelyben a kancellárjelölt leteszi a hivatali esküt. A gyűlésen videokapcsolat segítségével beszédet mondott és támogatásáról biztosította az AfD kancellárjelöltjét Elon Musk amerikai multimilliárdos, Donald Trump amerikai elnök tanácsadója és Herbert Kickl, az őszi ausztriai parlamenti választáson győztes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője is.

„Oké, hogy büszkék arra, hogy németek. Küzdjenek Németország fényes jövőjéért” – jelentette ki Elon Musk, és hozzátette, hogy a gyermekeknek nem kell bűntudatot érezniük a szüleik bűneiért. „Túl sokat foglalkoztak a múlt bűneivel, túl kell ezen lépnünk” – mondta. Musk ismételten a támogatásáról biztosította a pártot, amely szerinte „a legjobb remény Németország számára”. Dicsérte a „többezer éves német nemzetet”. Már Julius Caesar római császárra is nagy hatással volt a germán törzsek harckészsége – mondta.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG