2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A béke csak akkor lehetséges Ukrajnában, ha rendezik a NATO keleti bővítésének ügyét – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn az észak-kínai kikötővárosban, Tiencsinben tartott Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) 25. csúcstalálkozóján.

A Nyugat megpróbálta Ukrajnát befolyása alá vonni, majd arra törekedett, hogy a volt szovjet köztársaságot az Egyesült Államok vezette NATO katonai szövetséghez csábítsa – tette hozzá az orosz elnök.

Kijelentette: a válság megoldásához a kiváltó okokat kell kezelni, és helyre kell állítani a biztonságban a méltányos egyensúlyt.

Közölte: az augusztusi alaszkai csúcson a Donald Trumppal folytatott tárgyalások eredményei utat nyitottak a békéhez, ezekről már tájékoztatta Hszi Csin-pinget, és a többi SCO-vezetővel is egyeztetni kíván.

Putyin a csúcstalálkozón köszönetet mondott Kínának és Indiának az ukrajnai válság rendezésére tett erőfeszítéseikért.

Vlagyimir Putyin a Sanghaji Együttműködési Szervezet  kétnapos csúcstalálkozójának második napi tanácskozásán az észak-kínai Tiencsin kikötővárosban 2025. szeptember 1-jén
Vlagyimir Putyin a Sanghaji Együttműködési Szervezet kétnapos csúcstalálkozójának második napi tanácskozásán az észak-kínai Tiencsin kikötővárosban 2025. szeptember 1-jén
Fotó: MTI/EPA/Kyodo News pool/Suo Takekuma

Putyin a szervezet szerepéről is szót ejtett. Szerinte az SCO megerősítette a valódi multilateralizmust, amit az is jelez, hogy a tagállamok elszámolásaikban mind gyakrabban a nemzeti valutákat használják. Ez teremti meg a politikai és gazdasági alapot egy új eurázsiai stabilitási és biztonsági rendszer kialakításához, amely – szemben az eurocentrikus és euroatlanti modellekkel – figyelembe veszi a részt vevő országok érdekeit, kiegyensúlyozott, és nem engedi, hogy egy állam mások rovására biztosítsa saját biztonságát, tette hozzá.

Putyin az indiai miniszterelnök, Narendra Modi és a házigazda Hszi Csin-ping kínai elnök társaságában vett részt a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) tiencsini csúcstalálkozóján, ahol a vezetők rövid eszmecserét folytattak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG