3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az Európai Bizottság elnöke szerint „meglehetősen pontos tervek” készülnek az európai fővárosokban a háború után Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról, és ezek részeként katonai alakulatok esetleges ukrajnai telepítéséről.

Ursula von der Leyen a Financial Timesnak adott, a londoni üzleti napilap online hírportálján vasárnap este megjelent interjúban kijelentette: e biztonsági garanciákat az Egyesült Államok is maradéktalanul támogatná katonai kapacitásaival.

Hozzátette: egyértelmű útiterv készült a katonai egységek lehetséges telepítéséről.

A bizottsági elnök szerint „abszolút létfontosságú”, hogy Ukrajna biztonsági garanciákat kapjon, és az ennek érdekében végzett munka „nagyon jól halad”.

Ursula von der Leyen úgy fogalmazott, hogy az európai fővárosok egy többnemzetiségű erő összeállításának tervein dolgoznak, és az alakulat mögött amerikai támogatás állna.

„(Donald) Trump (amerikai) elnök biztosított bennünket arról, hogy Amerika támogatóként jelen lesz. Ezt nagyon egyértelműen és ismételten megerősítette” - mondta az interjúban az uniós vezető.

Von der Leyen ragadozónak nevezte az orosz elnököt
Von der Leyen ragadozónak nevezte az orosz elnököt
Fotó: EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON

Kijelentette: az alakulatok telepítéséhez mindig is az adott országok politikai döntése szükséges, hiszen katonák kivezénylése az egyik legfontosabb szuverén döntés az érintett országok részéről. Az ügy azonban nagyon sürgető, és a döntés kezd formát ölteni – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.

Ursula von der Leyen szerint Trump békét szeretne, de Vlagyimir Putyin orosz elnök nem jön a tárgyalóasztalhoz. Az amerikai elnöknek „negatív tapasztalatai vannak” az orosz államfővel kapcsolatban, mivel egyre gyakoribb, hogy „Putyin nem azt csinálja, amit mond”.

A bizottsági vezető ragadozónak nevezte az orosz elnököt.

Ursula von der Leyen szerint az Európai Bizottság a biztonsági garancia részeként megvizsgálja azt is, hogy milyen új pénzügyi forrásokból lehetne fenntartható módon finanszírozni az ukrán fegyveres erőket.

Bármilyen békemegállapodás szülessen is, Kijevnek meglehetősen sok katonára lesz szüksége, a katonáknak pedig jó fizetést kell adni és korszerű felszerelésekkel kell őket ellátni – mondta.

Kijelentette: a Brüsszel által Ukrajnának nyújtott jelenlegi pénzügyi forrásokat, köztük a költségvetési támogatásokat, békeidőben is fenn kell majd tartani, és ez azt jelenti, hogy az ukrán fegyveres erők számára pótlólagos folyósításokat kell nyújtani.

Ursula von der Leyen szerint az EU mindemellett bármiféle jövőbeni békemegállapodás után is folytatja az ukrán katonák kiképzésének finanszírozását.

Hozzátette: a bizottság arra biztatja az EU-tagországokat, hogy a testület 150 milliárd eurós fegyvervásárlási hitelprogramjának igénybevételével kössenek közös gyártásról szóló megállapodásokat ukrán hadiipari cégekkel, vagy ebből az alapból vásároljanak fegyvereket Kijev számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG