2p

Musk, a Tesla vezérigazgatója összetűzésbe került Nicolai Tangennel, annak az alapnak a vezérigazgatójával, amely egyben az autógyártó egyik legnagyobb befektetője is.

Tavaly júniusban az alap Musk 56 milliárd dolláros fizetési csomagja ellen szavazott a Tesla éves közgyűlésén, túlzottnak és rosszul strukturáltnak ítélve azt. Később Tangen meghívta Muskot egy egynapos konferenciára, amelyet az alap idén áprilisban szervez Oslóban, valamint egy előző napi házi készítésű vacsorára a saját otthonába – számol be róla a Reuters.

A Teslának vannak nagy-, és kisrészvényesei is
A Teslának vannak nagy-, és kisrészvényesei is
Fotó: Depositphotos

Az igazi barát

Musk azonban visszautasította a meghívást, és október 14-én az iMessage-en ezt írta Tangennak:

„Amikor egy szívességet kérek tőled – amit nagyon ritkán teszek –, és elutasítasz, akkor ne kérj tőlem semmit, amíg nem tettél valamit, ami több a semminél a jóvátétel érdekében. A barát az, aki úgy is viselkedik.”

Tangen másnap így válaszolt: „Értettem és teljes mértékben megértem. Nagy részvényesként drukkolunk neked. Sok sikert mindenhez. Üdv, Nicolai.”

A Norges Bank Investment Management (NBIM), az alap kezelője, a Tesla hetedik legnagyobb részvényese a londoni tőzsde adatai szerint. A legutóbbi, júniusi adatok alapján az alap 0,95 százalékos részesedéssel rendelkezett a vállalatban, amelynek értéke 6 milliárd dollár volt.

Az NBIM azzal indokolta a beszélgetés nyilvánosságra hozatalát, hogy az ügy fokozott érdeklődést váltott ki. „Ahogy az sms-ekből látható, a párbeszéd részben a Tesla közgyűlésén leadott szavazatainkhoz kapcsolódott, ahol többek között Elon Musk fizetési csomagja ellen voksoltunk” – közölte az alap egyik szóvivője e-mailben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG