2p

Putyin elismerte Alijevnek, hogy ők lőtték le az azeri gépet.

Vlagyimir Putyin részletesen beszélt arról, hogyan lőtték le az oroszok az AZAL légitársaság utasszállító gépét tavaly decemberben. Az orosz elnök a beismerést az azeri elnökkel, Ilham Alijevvel folytatott megbeszélésen tette meg – írja a 444.hu a Meduza cikke alapján.

Arról beszélt, hogy a katasztrófát egy ukrán drón idézte elő, amely a levegőben tartózkodott. Állítása szerint az orosz légvédelmi rendszer két rakétát indított, amelyek nem közvetlenül találták el a repülőgépet, hanem néhány méterre tőle robbantak fel. Nem a rakéta alrendszereinek repeszei érték a gépet, hanem feltehetően a robbanásból származó „törmelék” – tette hozzá Putyin.

Bár megemlítette, hogy már korábban bocsánatot kért a „tragédia” miatt, amely az orosz légtérben történt, ám megismételte részvétét az áldozatok családjainak, és hozzátette, hogy Oroszország részt vesz a katasztrófa okát vizsgáló nyomozásban. „Természetesen Oroszország mindent meg fog tenni az ilyen tragikus esetekben a kártérítés biztosítására, és minden tisztviselő cselekedete jogi értékelés alá kerül” – mondta Putyin.

Lehullt a lepel az azeri gépről?
Lehullt a lepel az azeri gépről?
Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Gavriil Grigorov

Az Azal azeri légitársaság gépe 2024. december 25-én Groznijban már leszálláshoz készülődött, amikor az orosz légvédelem eltalátla. Ezután a súlyosan sérült gépet nem engedték oroszországi repülőtereken leszállni, ehelyett a Kaszpi-tenger túloldalára, a kazahsztáni Aktauba irányították. A pilóták úgy is sikeresen megközelítették a leszállópályát, hogy az Embraert csak a turbinák erejének változtatásával lehetett valamennyire irányítani. A gép a kényszerleszállás közben az oldalára borult és kigyulladt, a repülőgép hátsó részében azonban 29-en túlélték a becsapódást. A fedélzeten lévő 67 emberből 38-an a helyszínen meghaltak.

Putyinnak nehezére esett a beismerés. Korábban ő maga is tagadta, hogy az orosz légvédelemnek köze lehet a tragédiához. Ennek kapcsán még decemberben Alijev így fogalmazott: „Az egyik dolog, ami elszomorított és meglepett, az volt, hogy az orosz hivatalos szervek egy gázpalack felrobbanásáról is terjesztettek elméleteket. Azaz egyértelműen látszott, hogy az orosz fél el akarja tussolni a kérdést.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG