2p

Valamiket mindenesetre kilőttek, Kim Dzsongun pedig nagyon büszke.

Észak-Korea új fegyverrendszert tesztelt vasárnap, amelyet Kim Dzsongun észak-koreai vezető az „ultramodern védelmi technológia” fejlődésének és a fegyveres erők korszerűsítésének fontos bizonyítékaként értékelt – jelentette kedden az állami média.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség keddi beszámolója szerint Kim azt mondta: az ország ellenfelei magyarázat nélkül is megértik majd a fejlesztések katonai jelentőségét. Hozzátette, hogy

az új képességek „gyógyíthatatlan fejfájást” okoznak és elkerülhetetlen csapást jelentenek az ellenség számára.

Phenjan nem közölte, pontosan milyen fegyvert tesztelt. Az állami média által közzétett fényképeken azonban Kim tizenéves lánya, Kim Dzsue társaságában egy olyan kijelző előtt látható, amelyen a Hvaszongpho-11Ma-1 repülési pályája szerepel. Elemzők szerint ez egy új vagy továbbfejlesztett hiperszonikus fegyverrendszerre utalhat.

Észak-koreai rakétakísérletről szóló tudósítás a szöuli főpályaudvar tévéképernyőjén 2026. szeptember 20-án, miután az észak-koreai hadsereg két kísérleti rakétát lőtt ki
Észak-koreai rakétakísérletről szóló tudósítás a szöuli főpályaudvar tévéképernyőjén 2026. szeptember 20-án, miután az észak-koreai hadsereg két kísérleti rakétát lőtt ki
Fotó: MTI/AP/Ahn Jung Dzsun

A dél-koreai hadsereg szerint Észak-Korea vasárnap két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított a keleti partvidéki Vonszan térségéből. A dél-koreai vezérkar szerint az egyik rakéta mintegy 450, a másik több mint 600 kilométert repült a tenger felett. Az észak-koreai jelentésben ugyanakkor 908,2 kilométeres repülési távolság szerepelt, amit Szöul még vizsgál.

A KCNA által közzétett adatok szerint a rakéta 35,8 kilométeres magasságot és másodpercenként 2146 méteres sebességet ért el.

A dél-koreai vezérkar szóvivője szerint Észak-Korea rakétaképességekre vonatkozó állításait nem lehet teljes mértékben megbízhatónak tekinteni.

Elemzők szerint a rakétaindítás annak a fegyverbemutató-sorozatnak a része, amellyel Kim Dzsongun az ország növekvő nukleáris és rakétaképességeit kívánja demonstrálni. Az észak-koreai vezetés az elmúlt években több hiperszonikus fegyver fejlesztését is stratégiai célként jelölte meg.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG