2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az amerikai alelnök szerint Grönland jobban járna az Egyesült Államok védelme alatt, mint Dániával.

Az Egyesült Államok alelnöke, JD Vance pénteken élesen bírálta Dániát, amiért szerinte nem biztosítja megfelelően Grönland biztonságát. Vance egy észak-grönlandi amerikai katonai bázison tett látogatása során azt mondta: az Egyesült Államok jobban tudná megvédeni a területet, amelynek átvételét Donald Trump korábban már szorgalmazta.

A Reuters hír szerint bár a katonai jelenlét bővítését egyelőre nem tervezik, Vance szerint az Egyesült Államok több hadihajóval és jégtörővel erősítené jelenlétét a térségben. A szuverenitást tiszteletben tartaná, de szerinte Grönland hosszú távon gazdaságilag és biztonságilag is jobban járna egy szorosabb amerikai együttműködéssel.

Dánia miniszterelnöke, Mette Frederiksen a kijelentéseket igazságtalannak nevezte. „Évtizedek óta az amerikaiakkal együttműködve, nehéz körülmények között álltunk helyt” – nyilatkozta a Ritzau dán hírügynökségnek. A külügyminiszter szerint „van igazság abban, hogy nem tettünk eleget, de az amerikaiak sem”.

Vance látogatását Grönland fővárosában, Nuukban is bírálatok kísérték. A frissen hivatalba lépett kormánykoalíció vezetője, Jens-Frederik Nielsen azt mondta, a látogatás „tiszteletlenséget” jelez. A március 11-i választáson győztes pártja a Dánia felől való fokozatos függetlenedést támogatja.

Donald Trump eközben azt közölte: Grönland nemzetközi biztonsági szempontból elengedhetetlen, a sziget vizeit „elárasztották az orosz és kínai hajók”, és az Egyesült Államok nem hagyatkozhat másokra.

Grönlandon ugyanakkor heves tiltakozás kezdődött: tüntetők „Yankees Go Home” (Jenkik, menjetek haza) feliratú transzparensekkel és „Make America Go Away” (Tűnjön el Amerika) sapkákban jelentek meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
Litván Dániel | 2026. március 20. 05:51
Puccskísérlettől vagy izraeli kémektől retteg az orosz elnök? Elképzelhető, hogy tényleg készülődik valami Putyin ellen? Mindenesetre furcsa dolgok történnek Oroszországban.
Nemzetközi Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 20:01
Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
Bózsó Péter | 2026. március 19. 19:04
Az ország miniszterelnöke, Robert Golob kedden azzal vádolt „külföldi szolgálatokat”, hogy beavatkoztak a választásokba, miután állítólag az izraeli Black Cube magánkémcég képviselői decemberben Ljubljanában találkoztak az ellenzék fő jelöltjével, Janez Jansával.
Nemzetközi Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:51
Nem engedett a 90 milliárd eurós hitel ügyében.
Nemzetközi Globális káoszt okozhat a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:58
Az ENSZ-főtitkár szerint eljött az ideje a békének a Közel-Keleten.
Nemzetközi Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:22
Az iráni haditengerészet összes tengeralattjárója megsemmisült, és tengeri aknák elhelyezésére szolgáló többtucatnyi hajó is elpusztult az Irán elleni amerikai támadások nyomán – közölte Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter csütörtökön Washingtonban.
Nemzetközi Orbán Viktor nem engedett: két ország is blokkolta az Ukrajna melletti nyilatkozatot
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:42
Csak 25 ország fogadta el a zárónyilatkozatot.
Nemzetközi EU-s segítséggel gyorsítanák a Barátság-vezeték helyreállítását
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:23
Április közepére visszatérhet az olaj a vezetéken. 
Nemzetközi A nap képe: szemtelenül fiatal miniszterelnök mutatkozott be az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:02
Hollandia új kormányfője most először vesz részt az uniós állam- és kormányfők brüsszeli találkozóján.
Nemzetközi Az Európai Tanács elnöke szerint Orbán Viktor viselkedése elfogadhatatlan
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:29
Átlépte a vörös vonalat a magyar miniszterelnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG