3p

Az amerikai elnök azzal fenyegetőzik, hogy megakadályozza az új amerikai–kanadai híd megnyitását, és tárgyalásokat követel Ottawával.

Donald Trump amerikai elnök hétfőn azzal fenyegetőzött, hogy nem engedi megnyitni a Detroitot és az ontariói Windsort összekötő, 4,7 milliárd dollár értékű új hidat. Ez a legújabb támadása Kanada ellen a kereskedelmi viták kapcsán – számol be róla a Reuters.

Mark Carney kanadai miniszterelnök kihúzta a gyufát déli szomszédjánál
Mark Carney kanadai miniszterelnök kihúzta a gyufát déli szomszédjánál
Fotó: X/Mark Carney

Trump szerint a híd megnyitása nem lehetséges, mivel Kanada egyedül tilajdonolja egy másik a két országot összekötő hidat, a Gordie Howe Nemzetközi Hidat, továbbá Kanada nem tart egyes amerikai alkoholos italokat a boltjai polcain, és amerikai érdekeket sértenek a kanadai tejtermék-vámok, valamint Kanada Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalásai.

A hidat Kanada finanszírozta, miután az Egyesült Államok elutasította a finanszírozást. A tervek szerint a következő hónapokban nyílna meg, a költségeket pedig harminc év alatt, útdíjakból térítik meg.

Sértődött az amerikai elnök

„Nem fogom engedni, hogy ez a híd megnyíljon, amíg az Egyesült Államokat teljes mértékben nem kártalanítják mindazért, amit nekik adtunk, és – ami szintén fontos – Kanada nem bánik az Egyesült Államokkal azzal a tisztességgel és tisztelettel, amit megérdemlünk” – írta Trump a közösségi médiában. „AZONNAL megkezdjük a tárgyalásokat. Mindazért, amit nekik adtunk, talán legalább ennek az eszköznek a felét nekünk kellene birtokolnunk.”

Trump második elnöki ciklusában több fenyegetést is megfogalmazott Kanada ellen, és drasztikusan megemelte az Egyesült Államok északi szomszédjára kivetett vámokat. A múlt hónapban azt mondta, 100 százalékos vámot vetne ki Kanadára, ha az végigviszi a Kínával kötendő kereskedelmi megállapodást.

Mark Carney kanadai miniszterelnök januárban Kínába utazott, hogy új alapokra helyezze az országok megromlott kapcsolatát, és kereskedelmi megállapodást kötött Kanada második legnagyobb kereskedelmi partnerével az Egyesült Államok után.

Trump januárban azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok megvonja a Bombardier Global Express üzleti repülőgépek amerikai licencengedélyét, és 50 százalékos importvámmal fenyegette meg a Kanadában gyártott összes repülőgépet mindaddig, amíg Ottawa nem adja meg a licencengedélyt, az amerikai versenytárs Gulfstream által gyártott repülőgépekre. Azonban a Trump-kormányzat eddig nem hozott konkrét intézkedéseket a kanadai repülőgépek ellen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG