3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Vészjósló dolgokat mondott az amerikai elnök, hogyan kell például azt érteni, hogy Ukrajna akár még tovább is mehet orosz területen?

„Bevallom, hogy Trump mai nyilatkozatait én sem láttam jönni”

- nyitja Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője szerda reggeli posztjában arról, amit az amerikai elnök az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban kedden mondott.

Trump előbb azt mondta, hogy a NATO légterébe 'tévedt' orosz repülőgépeket egyszerűen le kell lőni (amire a lengyel külügyminiszter már reagált is, hogy igenis, vették), majd pedig az ENSZ csúcs után a közösségi médiájában, a Truth-on kifejtette, hogy Ukrajna visszafoglalhatja nyugati segítséggel (EU + NATO) a teljes, orosz kontroll alatt lévő területét. Amellett, hogy ez éles váltás az eddigi nyilatkozataihoz képest, őszintén szólva én nem látom, hogy nyugati katonai beavatkozás nélkül ezt hogyan lehetne elérni” – írja a szakértő.

Bendarzsevszkij szerint ez leginkább az oroszokra helyezett nyomásgyakorlásnak tekinthető, amelynek célja az, hogy Putyint rávegyék a háború lezárására.

Az ördög persze a részletekben rejlik. Trump elsősorban NATO katonai segítségről és európai pénzügyi támogatásáról beszél (tehát továbbra is az a képlet, hogy USA adja a vegyvert, Európa pedig fizet), Oroszországot pedig meg is alázta ('ezt a háborút egy valódi katonai hatalom kevesebb mint egy hét alatt megnyerhetett volna'), az oroszoszországi benzin helyzetre való utalás pedig azt sejteti, hogy az elmúlt másfél hónap ukrán támadásai az orosz infrastruktúrával szemben nem történtek az amerikaiak tudta és engedélye nélkül. Végül pedig Trump továbbmegy, és azt vízionálja, hogy Ukrajna nemhogy képes visszafoglalni a területeit, de képes lesz akár tovább is menni Oroszország felé ('Ukraine would be able to take back their Country in its original form and, who knows, maybe even go further than that!')” – fejti ki.

Majd bejegyzését egy „fordítással” zárja:

Lefordítom – kedves Vlagyimir Vlagyimirovics, fogadd el a békejobbomat most, zárjuk le a háborút bizonyos kompromisszumos feltételek mellett, vagy ennél sokkal rosszabb is lehet. Mindezt (legalábbis egy részét) pedig nem máshol, hanem a jubíleumi, 80. éves ENSZ csúcson mondta el, az orosz delegáció előtt.”

Bendarzsevszkij Anton lesz a nyitóelőadója lapcsoportunk Klasszis Befektetői Klub sorozatának őszi, szeptember 30-án megrendezett rendezvényének.

A jelentkezéshez kattintson >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Itt van Törökország NATO-ja – Egy új katonai szövetség alakul
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 9. 19:06
Pakisztán, Szaúd-Arábia és Törökország pénteken jelentette be a kölcsönös segítségnyújtáson alapuló védelmi szövetségét.
Nemzetközi Értékes hajóroncsra bukkantak Szicília mellett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 9. 16:49
Legalább kétezer éves a vízijármű.
Nemzetközi Energiatárolás: Magyarországnak tanulnia kellene Bulgáriától
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 9. 16:10
Bulgária a tárolókapacitással Németország és Olaszország után a harmadik helyen áll.Európában.
Nemzetközi Spanyolország a szokásosnál legalább félmillióval több turistára számít jövő héten
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 9. 15:56
Az ok: teljes napfogyatkozás lesz augusztus 12-én, kora este.
Nemzetközi Kiterjedt erdőtűz pusztít Kanada nyugati részén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 9. 15:25
20 ezer embert menekítettek ki eddig.
Nemzetközi Benjamin Netanjahu elutasítja Trump gázai rendezési tervét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 9. 14:46
„Amíg kormányfő vagyok, sehol sem lesz Palesztin Állam.”
Nemzetközi Dubaj kiadta a világ egyik legveszélyesebb bűnszervezetének vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 9. 14:32
A kábítószerkereskedő Kinahan klán világszerte több mint 1 milliárd euró bevételre tehetett szert.
Nemzetközi Izrael szerint minimum 2800 gázai terroristát likvidáltak 2023 októbere óta
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 9. 14:16
Ezrek vannak még mindig az izraeli hadsereg célkeresztjében.
Nemzetközi Volodimir Zelenszkij: az oroszok Odessza kikötőjének támadásával az élelmiszerbiztonságot fenyegetik
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 9. 13:32
Odessza jelenti az ukrán agrárexport fő ütőerét.
Nemzetközi Éberségre intette az izraeli külügyminisztérium a Görögországban tartózkodó izraelieket
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 9. 13:25
Görögország több pontján Gáza melletti szolidaritási tüntetéseket hirdettek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG