2p

Másodpercenként 3768 dollár.

A világ kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező állama 19 százalékkal növelte nukleáris arzenáljára fordított kiadásait 2025-ben – hívta fel a figyelmet kedden kiadott jelentésében a Nemzetközi Kampány az Atomfegyverek Felszámolásáért (ICAN) elnevezésű szervezet.

Az ICAN a nukleáris fegyverekre költött tavalyi teljes kiadást 119 milliárd dollárra (36 613 milliárd forintra) becsülte, ami másodpercenként 3768 dollárnak (1,1 millió forintnak) felel meg. A szervezet szerint a nukleáris fegyverekre egy nap alatt elköltött összeg kétmillió rászoruló ember napi élelmét biztosítaná. Az elmúlt három év kiadásai véget vethettek volna a világban az éhezésnek. A 2025-ös kiadásokból pedig 32 évre fedezhették volna az ENSZ rendes költségvetését is – áll a jelentésben.

Az ICAN szerint az Egyesült Államok 2025-ben többet költött nukleáris fegyverekre, mint a többi nyolc nukleáris fegyverrel rendelkező állam együttvéve. Az amerikai kiadások 69,2 milliárd dollárt (21 293 milliárd forintot) tettek ki, Kína pedig 13,5 milliárd dollárral (4045 milliárd forinttal) követte őket. Az Egyesült Királyság a harmadik helyen végzett 12,6 milliárd dolláros (3875 milliárd forintos) ráfordítással, mögötte Oroszország a negyedik 9,5 milliárd dollárnyi (2921 milliárd forintnyi) kiadással.

Oroszország rendelkezik a legnagyobb, 5420 fegyverből álló nukleáris arzenállal. Az Egyesült Államok követi 5042, majd Kína 620, Franciaország 300, az Egyesült Királyság 225, India 190, Pakisztán 170, Izrael 90 és Észak-Korea 60 nukleáris fegyverrel – sorolta a szervezet.

A teljes nukleáris fegyverleszerelésért dolgozó ICAN volt a hajtóereje a 2021-es Atomfegyver-tilalmi Szerződésnek (TPNW), amelyért a szervezet 2017-ben Nobel-békedíjat kapott. 2025 végéig 99 ország csatlakozott a szerződéshez. A kilenc atomhatalom – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, India, Pakisztán, Észak-Korea és Izrael – nem tartozik közéjük, ahogy szoros szövetségeseik – köztük Németország és más NATO-államok – sem.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 19:35
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
Nemzetközi Kritikusan fogy az idő, közel 1500 halálos áldozata van a földrengéseknek Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:00
Már legalább 1450 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek.
Nemzetközi Dél-Korea gigászi AI- és chipfejlesztési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:33
Az ország nagyszabású beruházási programot jelentett be a félvezetőgyártás, a fizikai mesterséges intelligencia és az MI-adatközpontok fejlesztésére, amelynek célja az ország technológiai versenyképességének erősítése.
Nemzetközi Az izraeliek felrobbantottak egy teljes Hezbollah-alagútrendszert
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:24
Izrael azt közölte, hogy a hadserege Dél-Libanonban felrobbantotta az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah terrorszervezet egyik kiterjedt alagútrendszerét.
Nemzetközi Kína bekeményített a japánokkal szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 07:43
Exportkorlátozási listára helyezett számos japán céget és szervezetet Kína, arra hivatkozva, hogy védeni kívánja nemzetbiztonsági érdekeit és teljesíti nemzetközi kötelezettségeit.
Nemzetközi Közel-Kelet: hétvégén lőttek, holnap tárgyalnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:48
Katar fővárosában, Dohában folytatódhatnak az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések – közölték amerikai tisztségviselők. Mindez azután, hogy hévégén az amerikai lőttek iráni radar és kommunikációs állomásokat, az irániak pedig újra támadták az arab-országok amerikai bázisait.
Nemzetközi Futball-vb: Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:15
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban, a 92, percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat.
Nemzetközi Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 15:31
A frontvonaltól 300, illetve 700 kilométerre csapott le két olajfinomítóra az ukrán haderő vasárnapra virradóra. Eközben Oroszország az ukrán fővárost támadja.
Nemzetközi Ismét légvédelmi szirénákra ébredtek a Közel-Keleten: ennyit a megállapodásról?
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 12:57
Kuvaiti és bahreini katonai létesítményeket támadott Irán vasárnap hajnalban, amelyek az Egyesült Államok hadseregéhez tartoznak. Az amerikai erőket nem érte veszteség, a két fél egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
Nemzetközi Lemond a szerb elnök, miniszterelnökként térhet vissza
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 10:35
Aleksandar Vučić a szerb alkotmány alapján nem jelöltetheti magát harmadjára is elnöknek. Idő előtt lemond tisztségéről, később pedig miniszterelnökként térhet vissza a politikába. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG