2p

A feljelentést az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítás leállítása miatt az ellenzéki liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) mozgalom elnöke, Branislav Gröhling tette meg. Ennek alapján a rendőrség hazaárulás és más bűncselekmények ügyében vizsgálatot indított – számolt be a szlovák sajtó pénteken az SaS elnökének a közösségi médiában tett bejegyzésére hivatkozva.

Branislav Gröhling azt írta: még február végén büntetőfeljelentést tett a főügyészségen Robert Fico ellen hazaárulás és más bűncselekmények ügyében és a feljelentéshez több párttársán kívül további több ezer ember csatlakozott. Hozzátette: a feljelentés a főügyészségről a kerületi ügyészségre, majd pedig a rendőrséghez került, amely most vizsgálatot indított az ügyben.

A 150 fős pozsonyi parlamentben 11 képviselői mandátummal rendelkező liberálisok elnöke a feljelentés és az annak alapján indult rendőrségi vizsgálat kapcsán azt mondta: véleményük szerint Robert Fico az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítás leállításával és bizonyos kijelentéseivel feltételezhetően több bűncselekményt is elkövethetett, köztük a hazaárulást és a hivatali jogkör túllépését is.

Robert Fico még február végén kérte fel az állami tulajdonú szlovák áramszállító vállalat (SEPS) vezetését, hogy állítsa le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást. Ezt a lépést azt követően és arra reagálva tette a szlovák miniszterelnök, hogy a kijevi vezetés többszöri kérést követően sem indította újra a kőolajtranzitot a Barátság kőolajvezeték ukrán szakaszán.

A Szlovákiára és Magyarországra irányuló kőolajszállítás nagy részét orosz kőolajjal ellátó Barátság kőolajvezetéken január végén állt le a szállítás orosz támadás miatt, és a tranzit azóta sem indult újra. A kialakult helyzet miatt Szlovákiában kőolajszükséghelyzetet, illetve később a dízelüzemanyagra vonatkozó korlátozásokat is be kellett bevezetni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG