2p

Újabb érdekes szál került elő az ügyben.

A 24.hu helyi sajtó és hatóságok közléseire hivatkozva ír arról, hogy a Hezbollah felrobbant csipogóival összeköttetésbe hozható bolgár cég a magyarhoz hasonlóan csak egy fedőcégnek tűnik, de jelentős pénz folyt át rajta.

Mint írták, a Norta Global Ltd. nevű céget egy Rinso Jose nevű norvég állampolgár alapította 2022 áprilisában, a vállalkozás címéhez pedig egy székhelyszolgáltatót adtak meg. A Norta Global sosem volt aktív cég, és hogy az indulása óta egyik évben sem nyújtotta be a kötelező céges beszámolót, az ország nemzetbiztonsági hivatala pedig megerősítette, hogy a szóban forgó árukkal, vagyis a csipogókkal kapcsolatban semmilyen vámeljárást nem végeztek Bulgária területén.

Komoly összegek érkezhettek a bolgár cégtől Magyarországra
Komoly összegek érkezhettek a bolgár cégtől Magyarországra
Fotó: Pixabay

A 24.hu a bolgár közszolgálati tévére (BNT) hivatkozva arról ír, hogy az elmúlt két évben előbb 1 millió eurót, majd újabb 600 ezer eurót (összesen több mint 630 millió forintnyi összeget) utalt át a Norta Global magyar bankszámlákra.

Ahogy arról részletesebben is írtunk, a csipogó gyártójaként a márkanevet adó tajvani vállalat által eredetileg megnevezett, magyarországi BAC Consulting Kft. volt, de cégvezetője szerint a vállalkozás csak beszállító volt. Az ügyvezető Bársony-Arcidiacono Cristiana személye egyébként igencsak érdekes, önéletrajza szembeötlő, állítólag hét nyelven beszél, fizikából és politikatudományból diplomázott, valamint nagy nemzetközi civilszervezeteknél is dolgozott, azt pedig a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is megerősítette, hogy a kötelékükben volt gyakornok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Visszaszólt az ukrán bank a NAV-nak a pénzszállítók ügyében: félrefordítás történt?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 19:33
Az ukrán pénzintézet válaszában több érdekesség is akad. 
Nemzetközi Reagáltak az ukránok J. D. Vance vádjaira, nem veszik komolyan
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 17:52
Csak a választási retorika része volt ez a szóvivő szerint.
Nemzetközi Újabb fordulat a lefoglalt ukrán pénzszállítók ügyében
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 17:11
Az adóhivatal büntetőeljárást folytat.
Nemzetközi Trump új vámokat vezet be
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:48
Ezeket az országokat célozza majd.
Nemzetközi Megszólalt a szerb elnök a robbanószerekről, a magyar választásokig nem derül ki, mi történt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 15:44
Egyelőre nem derül ki, mi történt.
Nemzetközi Nem vették jó néven J. D. Vance budapesti beszólásait Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:55
Jelezni fogja az aggodalmait az EU.
Nemzetközi Amerika győzött? Leálltak az amerikai katonai csapások Irán ellen
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:25
Irán feloldja a Hormuzi-szoros blokádját, de nem teljesen.
Nemzetközi Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:06
Az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
Nemzetközi Megnyitják a Hormuzi-szorost, Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 06:24
Leálltak az amerikai katonai csapások Irán ellen. Irán szerint a tárgyalások hamarosan megkezdődnek
Nemzetközi J. D. Vance fejest ugrott a kampányba Orbán Viktor újraválasztásáért
Kollár Dóra | 2026. április 7. 18:31
Évtizedek után érkezett újból amerikai alelnök Magyarországra. Nagyító alatt ezúttal az amerikai elnök budapesti látogatása. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG