2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Újabb légtérsértést észleltek hétfő hajnalban Románia délkeleti részén a hadsereg radarjai. A Moldova irányából a romániai Galac megye légterébe berepült drón felkutatása érdekében a térségbe küldték a román légierő két F-16-os harci repülőgépét és egy helikopterét – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

A légteret figyelő berendezések 6 óra körül szakadozó radarjeleket észleltek a moldovai Cahul térségében. Az egyik jelet később a Galac megyei Targu Bujor térségében is érzékelték. A katonai parancsnokság riasztása nyomán a katasztrófavédelem 6 óra 12 perckor a mobiltelefonokra küldött RO-Alert-üzenetben figyelmeztette az érintett térség lakosságát a légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélyére.

A Digi24 hírtelevízió szerint a moldovai-román határtól 20 kilométernyire nyugatra található Matca település térségéből több lakos is azzal hívta fel a 112-es segélyhívót, hogy egy drónt látott elrepülni a házak felett. A légiriadót 8 óra 52 pereckor lefújták. A két F-16-os repülőgép visszatért a Borcea-támaszpontra.

A moldovai védelmi minisztérium 9 óra 50 perkor közleményben erősítette meg, hogy az ország légterébe egy drón repült be az ukrajnai Odessza megye felől, majd Románia irányában elhagyta Moldova légterét. Emiatt 15 perces időtartamra lezárták a légteret az ország déli részén.

A Targu Bujor és Matca térséget ellenőrző katonai helikopter legénysége nem talált drónbecsapódásra utaló nyomokat, vagy roncsokat – közölte (helyi idő szerint) 10.30-kor a MAPN. Az ukrajnai háború kezdete óta Oroszország több mint 100 légitámadást intézett a Románia közvetlen közelében lévő, a Duna-deltában található ukrán folyami kikötők ellen.

Ezek során az orosz drónok több mint 30 alkalommal sértették meg Románia légterét. Július 24-26. között három orosz drón lépett be jogosulatlanul Románia légterébe, amelyeket a román hadsereg F-16-os harci repülőgépei lelőttek. Augusztus 16-án a spanyol légierő egy F-18-as harci repülőgépe lőtt le egy légtérsértő drónt Románia területén, 24 kilométerre Galac városától.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG