2p

Az alkotmánybírósághoz fordul Petr Pavel cseh államfő, amennyiben az Andrej Babis vezette kormány júniusban nem nevezi ki őt az ankarai NATO-csúcstalálkozóra utazó cseh küldöttség tagjává – mondta Petr Pavel újságíróknak csütörtökön Prágában, miután beszédet mondott a Globsec nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.

A NATO-csúcstalálkozóját július 8-án a török fővárosban tartják. Andrej Babis szerdán újságíróknak azt mondta, hogy a cseh küldöttség összetételéről júniusban dönt a kormány. A kormány és a köztársasági elnök között néhány hónapja robbant ki nyílt vita arról, ki képviselje Csehországot az ankarai csúcson. Andrej Babis azzal érvel, hogy a kormány feladata megvédeni szövetségesei előtt a védelmi kiadások nagyságát, míg Petr Pavel szerint Csehország képviselete külföldön az államfő alkotmányos joga.

Petr Pavel és Andrej Babis május elején négyszemközt is tárgyalt a témáról, de nem jutottak közös nevezőre. Pavel azt is javasolta, hogy ő a csúcstalálkozó első, nem hivatalos részén, az államfők és a kormányfők közös munkavacsoráján képviselné az országot, míg a másnapi hivatalos ülésen a kormányfő és a szakminiszterek vennének részt.

A vita gyökerei januárba nyúlnak vissza, amikor nézeteltérés keletkezett az államfő és Petr Macinka külügyminiszter között, mert az államfő nem volt hajlandó kinevezni miniszternek Filip Tureket, a Macinka által vezetett Autósok párt tiszteletbeli elnökét.

 Petr Pavel jogi lépésekre készül
Petr Pavel jogi lépésekre készül
Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins

Macinka akkor úgy fogalmazott, hogy Petr Pavelt az ellenzék képviselőjének tekinti, aki a csúcstalálkozón nem tudná jól elmagyarázni, hogy miért csökkentette a Babis-kormány a védelmi kiadásokat az idei költségvetésben. Korábban az ilyen fórumokon általában vagy az államfő vagy a kormányfő, esetleg mindkettő részt vett. Petr Pavel hivatalba lépése óta 2023-ban és a következő években is mindig részt vett a NATO-csúcstalálkozókon. A cseh államfő korábban, még tábornokként öt éven át a NATO Katonai Bizottságának elnöke volt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG