Pete Hegseth kijelentette, hogy Nidal Hasan, a tizenhárom ember halálát okozó volt katonai pszichiáter kivégzése nyilvános esemény lesz idén. Az amerikai hadügyminiszter a Real America Voice című műsorában adott interjújában hozzátette: a kivégzőosztag december 3-án, csütörtökön délután 1 órakor hajtja végre az ítéletet a texasi Fort Hoodban. Ez lenne az első amerikai kivégzés kivégzés több mint 60 év óta.
„Ez egy radikális iszlamista támadás volt 2009-ben, egyenruhában, ezért az embereknek nyilvánosan kell látniuk, mert meg kell érteniük, hogy az ilyen dolgoknak súlyos következményei vannak” – magyarázta a döntést Hegseth.
Az Egyesült Államokban utoljára 1945 novemberében működött katonai kivégzőosztag, bár a Trump-adminisztráció már korábban is megpróbálta visszahozni, hogy felgyorsítsa a halálbüntetéssel kapcsolatos ügyeket. Jelenleg öt amerikai állam engedélyezi a kivégzőosztagokat: Idaho, Mississippi, Oklahoma, Dél-Karolina és Utah.
Az Amnesty International legfrissebb éves jelentése Afganisztánt, Kínát, Észak-Koreát, Szaúd-Arábiát, Szomáliát, Tajvant, az Egyesült Arab Emírségeket és Jement sorolja még fel azon országok között, amelyek még mindig alkalmaznak kivégzőosztagokat.
Fotó: Facebook
De mennyire etikus és helyénvaló, hogy sokmilliónyian tévében vagy interneten nézik végig egy ember – még ha gyilkos is – haláltusáját? Szakértők szerint egyetlen ország sem közvetít élőben kivégzéseket. A halálbüntetés eltörléséért küzdő Halálbüntetés Információs Központ szerint az amerikai hadseregben 1961-ben hajtottak végre utoljára halálos ítéletet; akkor az elítéltet felakasztották. Az utolsó teljesen nyilvános kivégzés az Egyesült Államokban 1936-ban történt, amikor Kentuckyban egy fehér nő megerőszakolásáért elítélt fekete férfi akasztását több ezren nézték végig.
Morbid kiváncsiság
A nyilvános kivégzések pszichológiája egy összetett társadalmi és egyéni jelenség, amely az emberi történelem során a hatalomgyakorlás, a morális megnyugvás és a morbid kíváncsiság metszéspontjában állt. Bár a modern államok többsége már régen zárt ajtók mögé terelte vagy eltörölte a halálbüntetést, a tömegek vonzódása a borzalmas látványosságokhoz mély pszichológiai mechanizmusokon alapul.
Ugyanis az emberekben veleszületett késztetés él a negatív, veszélyes vagy félelmetes ingerek megismerésére.
A halál és a végzet az emberi létezés legnagyobb rejtélye és tabuja, a kivégzés pedig lehetőséget ad arra, hogy a néző biztonságos távolságból szembesüljön a halandósággal és a végső megsemmisüléssel. Régen a bűnös nyilvános bűnhődése a nézőkben az erkölcsi világrend helyreállását és az igazságérzet kielégülését szolgálta. Ez egyfajta kollektív katarzist nyújtott: a tömeg megnyugodhatott, hogy a gonosz elnyerte méltó büntetését – mutat rá a Tennessy Egyetem tanulmánya.
Katasztrófaturizmus és szórakozás
A tömegmédia, a színházak és a modern szórakoztatóipar megjelenése előtt az egykor letűnt világban a nyilvános kivégzések fő közösségi eseményként és látványosságként funkcionáltak. Az események köré fesztiválhangulat épült: árusok ételt és italt árultak, a jobb helyekért (például tetőteraszokért) fizetni kellett. Charles Dickens brit író például az 1840-es években felháborodva írt arról, hogy az emberek úgy jártak a nyilvános akasztásokra, mint egy kutyaviadalra. De későbbi feljegyzések is arról tanúskodnak, hogy a kivégzések célja elsikkadt, az emberek minden mással el voltak foglalva, csak a halálraítélttel nem.
A kivégzésekre összegyűlt tömegben ugyanis működésbe lépett a deindividualizáció (az egyéniség elvesztése). A tömeg tagjai hajlamosak voltak átvenni a kollektív hisztériát, a gúnyolódást és az agressziót, mivel a személyes felelősség elmosódott a sokaságban.
A nézők nem elkövetőnek, hanem a törvényes rend legitim tanújának érezték magukat. Igen ám, de itt mindenki a tévéje előtt fog ülni. Vagy ezt is közösségi élménnyé teszik majd, és együtt, vagy akár kivetítőkön nézik végig a borzalmas képsorokat?
A Wikipédia szerint régen a hatalom szándékosan kihasználta a vizuális ingerek hatását. A látványos, rituális és kegyetlen kivégzések célja a pánikkeltés, az engedelmességre kényszerítés és a jövőbeli bűnelkövetők elrettentése volt. A néző pszichésen azonosította magát az áldozat helyzetével („ez velem is megtörténhet”), ami felerősítette a törvénytisztelő magatartást. És ebből kiindulva a világtörténelem első online kivégzése akár Trump hataloméhségének egyik újabb bizonyosságává is válhat.
Magyarország 1945-ben búcsúzott a módszertől
A bűnösök szenvedésének nyilvános bemutatása ősidők óta végigkísérte az emberi közösségek életét. A büntetés nyilvános végrehajtásának több évszázados hagyománya szerint az állami vérhatalom a mindenki számára elérhető közösségi térben történt kivégzésekkel demonstrálta az erejét. Ez az időszak Magyarországon 1868-ig tart, ezt követően a halálos ítéleteket zárt helyen foganatosítják, szűk körű nyilvánosság előtt – mutat rá a hazai helyzetre a patibulum.blog.
Előfordult még olyan rendkívüli történelmi szituáció, mint például a Tanácsköztársaság, vagy az annak a bukását követő időszak, amikor polgári személyek nyilvános kivégzésére került sor, elsősorban vidéki településeken. Szintén rendkívüli, és egyszeri alkalomnak tekinthető az 1945-ben felállított Budapesti Néptörvényszék első halálos ítéleteinek nyilvános végrehajtása az Oktogonon.
A hatás egy idő után elmaradt
A 19. és 20. század folyamán az egyre szélesebb körű pszichológiai és szociológiai kutatások arra világítottak rá, hogy a nyilvános kivégzések nem érték el a kívánt elrettentő hatást.
Egyrészt a társadalom ingerküszöbe kitolódott, és érzéketlenebbé vált az erőszakra. Másrészt egyeseknél nem várt empátiát szült: ha a kivégzett hősiesen vagy méltóságteljesen halt meg, a tömeg gyakran mártírként kezdte tisztelni, ami lázadásokhoz vezetett. Harmadrészt komoly pszichés traumát okoztak. A súlyos erőszak közvetlen végignézése – különösen a fiatalkorúaknál – szorongást, alvászavarokat és tartós mentális sérüléseket idézett elő.
Számos elemzés és kutatás mutat rá arra, hogy a nyilvános kivégzések nem érték el a kívánt hatást, így Donald Trump úgy tűnik, a tények ellenére mégis visszatér a középkorba, azt remélve, hogy megdönti a televíziós nézettség rekordját azzal, hogy a kukkoló szerepébe kényszeríti azon embertömegeket, akiket a pszichológiai mechanizmusok miatt képes lesz beszippantani december 3-án.
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
