2p

A német parlamentben megtartott első teljes beszédében Friedrich Merz új kancellár először felvázolta a Németország előtt álló hatalmas kihívások egy részét, majd nagyon gyorsan Ukrajnára terelődött a szó .

Friecrich Mercz egyértelművé tette, hogy Németország az előző kormány trendjét követve folytatja Ukrajna támogatását az agresszorral, Oroszországgal szemben .

„Oroszország megszegte az összes szabályt, amely a második világháború vége óta, és mindenekelőtt Európa megosztottságának leküzdése óta az európai együttélésünket szabályozta” –jelentette ki Merz, amiről a The Guardian tudósított. 

Hozzátette, hogy az Ukrajnában zajló események egyértelművé teszik, hogy „nem kevesebb forog kockán, mint egész kontinensünk békés rendje. Ebben a történelmi döntő pillanatban Európának minden eddiginél szorosabban kell összetartania.”

Több mint három éve „dúl Oroszország agresszív háborúja Ukrajnában”. A háború kimenetele, mondja, nemcsak Ukrajna sorsát fogja meghatározni, hanem azt is, „hogy továbbra is érvényesül-e a törvény és a rend Európában és a világban, vagy a zsarnokság, a katonai erő és az erősebbek csupasz jogai győzedelmeskednek majd”.

Elhangzott az első nagyobb beszéde a német parlamentben
Elhangzott az első nagyobb beszéde a német parlamentben
Fotó: X/Friedrich Merz

Ígéretet tett arra, hogy továbbra is támogatja Németország katonailag Ukrajnát, de azt is, hogy Németország nemzeti hadseregét, a Bundeswehrt Európa legerősebb hagyományos hadseregévé kívánja alakítani azáltal, hogy folyamatosan bővíti azt és befekteti a szükséges erőforrásokat. „Olyan helyzetben akarunk lenni, hogy meg tudjuk védeni magunkat.”

„Az erő eltántorít, a gyengeség agressziót szül” – tette hozzá, a telt ház tapsvihara közepette, hozzátéve, hogy Európa legnépesebb és gazdaságilag legerősebb országa számára ez „nem más, mint helyénvaló”.

Miután megköszönte a német fegyveres erőknek a munkáját, bejelentette egy „új, vonzó, önkéntes katonai szolgálat” bevezetését, amely „a fegyveres erők személyi igényeit hivatott kielégíteni”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
Nemzetközi Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:25
Az amerikai elnök elleni merényletre készülő férfit vettek őrizetbe a Fehér Ház környékén.
Nemzetközi Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:17
A lehulló törmelékek által egy gyerek is megsérülhetett.
Nemzetközi Trump személyi döntésekkel nyalogatja a sebeit
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:59
Pártja kongresszusi és szenátusi választási veresége után nevezett ki az amerikai elnök új fehér házi kabinetfőnököt.
Nemzetközi Történelmi tettre készülnek a németek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:25
Várhatóan Ilse Aigner, a bajor parlament jelenlegi elnöke lesz az ország első női elnöke.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG