2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Hszi Csin-ping csütörtökön ígéretet tett arra, hogy Kína a következő három évben mintegy 50 milliárd dollár pénzügyi támogatást nyújt Afrikának, és a globális dél fejlődő országainak modernizációja érdekében tíz együttműködési intézkedést hajtana végre.

A pekingi Nép Nagy Csarnokában megrendezett Kína-Afrika együttműködési fórum megnyitó ünnepségén mondott beszédében Hszi javaslatot tett Kína és a vele diplomáciai kapcsolatban álló afrikai országok közötti kétoldalú kapcsolatainak stratégiai partnerséggé való minősítésére.

Ennek okán a kínai vezető a 2018-as csúcstalálkozón ígért 60 milliárd dolláros finanszírozás kiterjesztését ígérte a fórumon résztvevő 53 afrikai ország résztvevőinek, akikkel várhatóan a Hszi által kezdeményezett Egy övezet, egy út globális infrastrukturális program keretében megvalósuló projektekről is tárgyalnak.

„Kína kész elmélyíteni az együttműködést Afrikával az ipar, a mezőgazdaság, az infrastruktúra, a kereskedelem és a beruházások terén”  – mondta Hszi beszédében, hozzátéve, hogy a harminc infrastrukturális projekt mellett, Kína további harminc, tiszta energiával kapcsolatos projektet indítana.

Ezen kívül azt is kijelentette, hogy Kína készen áll tíz együttműködési akcióterv végrehajtására a modernizáció közös előmozdítása érdekében, továbbá felajánlotta Peking segítségét a nukleáris technológia és az iparosításban fennálló energiahiány leküzdésére is.

Hszi Csin-ping a szavát adta
Hszi Csin-ping a szavát adta
Fotó: MTI/EPA pool/Mark R. Cristino

Hszi szerint Peking a jövőben tovább nyitja piacát az afrikai gazdaságok előtt, és vámmentességet biztosítana a Kínával diplomáciai kapcsolatban álló szegényebb afrikai országoknak.

A háromévente megrendezett Kína-Afrika együttműködési fórumot először 2000-ben indították el a felek közötti kereskedelem és befektetések fellendítése érdekében.

A fórum megalakulása óta Kína jelentős szereplővé vált Afrikában: vállalatai nagy összegeket fektetnek be a bányászatba a kínai ipar számára szükséges erőforrásokért, fejlesztési bankjai pedig hiteleket nyújtanak az afrikai vasútvonalak és más infrastruktúra kiépítéséhez.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 12:34
Iszlámábádban tárgyal a két fél, az asztalukon minimum öt olyan ponttal, amelyek régóta húzódnak. 
Nemzetközi Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:22
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt.
Nemzetközi Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:11
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan: kötelezővé válik az irányjelzők felszerelése, a 16 év alatti vezetőknek pedig bukósisakot kell viselniük.
Nemzetközi Íme Donald Trump újabb nagyívű víziója
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:50
Donald Trump nem csak gigantikus báltermet szeretne a Fehér Házba, de egy minden eddiginél nagyobb diadalívet is Washington DC-be.
Nemzetközi „Isten nem áld meg egyetlen konfliktust sem” – így kritizálta a pápa az iráni háborút
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:22
A közösségi médiás bejegyzés nem nevez meg neveket, de bírálja a vallás felhasználását az USA közel-keleti háborújának dicsőítésére. 
Nemzetközi Így ért földet az Artemis-2 magyar idő szerint hajnali kettőkor
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:19
Probléma nélkül megérkezett az Artemis–2-küldetés legénysége a Földre, a történelmi pillanatoknak éjszaka lehettünk szemtanúi: a három amerikai és egy kanadai űrhajós magyar idő szerint nem sokkal éjjel 2 óra után landolt San Diego közelében a Csendes-óceánra. Az Artemis–2 űrrepülésével csaknem 54 év után jutott ember ismét a Hold közelébe.
Nemzetközi Megállapodott a Lufthansa a szakszervezettel: véget érhet a sztrájk
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 19:47
Átfogó kollektív szerződést kötött a Lufthansa City Airlines és a ver.di szakszervezet a pilóták és a légiutas-kísérők foglalkoztatásáról. A megállapodás az első ilyen jellegű egyezség a vállalatnál, és egységes keretet teremt a repülő személyzet munkafeltételeire és bérezésére – közölte a vállalat sajtóosztálya.
Nemzetközi Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 19:17
Komoly finanszírozási problémák veszélyeztetik Donald Trump gázai újjáépítési tervét: a korábban beígért 17 milliárd dolláros támogatásnak eddig csak töredéke folyt be a létrehozott Békebizottsághoz – számolt be róla a Reuters nyomán a Portfolio.
Nemzetközi Amerikai békeküldöttség Pakisztánban: Vance vezetésével indulnak a tárgyalások
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:30
Elindult Pakisztánba az Egyesült Államok békeküldöttsége, amely az Iránnal folytatott tárgyalások új fordulójára készül. A delegációt JD Vance amerikai alelnök vezeti, és a tervek szerint szombaton csatlakozik a felek közötti egyeztetésekhez az iráni háború lezárásáról – számol be az Al Jazeera.
Nemzetközi Feszült hangulatban zajlott Trump és a NATO-főtitkár találkozója
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:07
Éles hangvételű volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Rutte, a NATO főtitkárának legutóbbi egyeztetése – írja a Politico több forrásra hivatkozva. A lap értesülései szerint a megbeszélésen sértések és fenyegetések is elhangzottak, bár ezt a hivatalos források részben cáfolják – összegezte a Telex.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG