2p

Váratlanul bejelentette a moldovai a kormányfő, hogy kormánya idejének lejártával véget vet megbízatásának, a parlamenti mandátumától is megválik.

Dorin Recean moldovai miniszterelnök hétfőn váratlanul bejelentette, hogy mandátuma lejártával visszavonul a politikából – írja az MTI.

A kormányfő Chisinauban tartott sajtótájékoztatóján egyben megköszönte a Maia Sandu államfő vezette kormányzó, Cselekvés és Szolidaritás Pártjának (PAS) a belé vetett bizalmat.

Recean kijelentette: szilárd az elhatározása, hogy megbízatása „kormánya megbízatásával párhuzamosan” véget ér, és parlamenti mandátumától is megválik.

Mint mondta, megtiszteltetés volt számára, hogy „különösen nehéz időkben szolgálhatta” a Moldovai Köztársaságot.

Sandu Facebook-bejegyzésében köszönetet mondott az 51 éves politikusnak „erőfeszítéseiért és teljesítményéért”. „Köszönet néked, Dorin, hogy ezekben a bonyolult időkben mellettünk álltál” – írta az elnök.

Moldova miniszterelnöke, Dorin Recean hétfőn hirtelen bejelentette távozását
Moldova miniszterelnöke, Dorin Recean hétfőn hirtelen bejelentette távozását
Fotó: X/@DorinRecean

 

Igor Grosu, a moldovai parlament házelnöke sietett hangsúlyozni, hogy Recean visszavonulása mögött személyes okok állnak. Azt hangoztatta, hogy a PAS a parlament alakuló ülése után újabb kormányfői megbízást javasolt adni neki, most azonban kénytelen lesz utódjáról gondoskodni.

A PAS párt meg tudta őrizni abszolút többségét a szeptember 28-i parlamenti választásokon, így képes egyedül kormányt alakítani.

Ugyanakkor a Kreml nemrégiben kijelentette: Moldova súlyos hibát követ el, és könnyen Ukrajna sorsára juthat. A moldáv kormány ugyanis a napokban jóváhagyta a 2035-ig szóló új katonai stratégiáját, amelyben Oroszországot nevezi meg fő biztonsági fenyegetésként. Erre reagálva Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy Moldova vezetése „súlyos hibát követ el” azzal, hogy Oroszországot ellenséggé teszi, egyúttal „konfrontatív, barátságtalan iránynak” nevezte a lépést Oroszországgal szemben – írja a TASZSZ.

A lapnak nyilatkozva Peszkov megfenyegette Moldovát, arra utalva, hogy ők is Ukrajna sorsára juthatnak, ha Moszkva ellenében határozzák meg magukat.

„Úgy vélik, hogy az Európával való kapcsolatok kiépítésének irányvonala Oroszország teljes elítélését jelenti. Egy ország már elkövetett egy ilyen hibát. Ez semmi jót nem hozott ennek az egy országnak.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG