1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az orosz fővárosba repült pénteken a miniszterelnök Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter társaságában.

Mindezekről Orbán Viktor miniszterelnök Irány Moszkva! című Facebook videójában számolt be, bejelentve, hogy miért hagyja ki szokásos péntek reggeli rádiószereplését. A videót hajnali 4 óra körül vették fel a budapesti repülőtéren. Orbán azt mondta: Moszkvába utazik, ami „a háború miatt nem olyan egyszerű, mint szokott lenni, nagyot kell kerülni, ezért hajnali 4-kor el kell indulnunk, hogy időben odaérjünk a ma délelőtt esedékes tárgyalásra” – idézi a HVG.

Az orosz elnökkel fogunk ma tárgyalni – tette hozzá.

A tárgyalások témájáról és céljáról a miniszterelnök úgy fogalmazott: továbbra is biztosítani akarják Magyarország energiaellátását, „ami gázt és olajat jelent”. Felidézte, nemrég azért járt Washingtonban, hogy az orosz olajat és gázt érintő amerikai szankciók alól Magyarországot kivegyék.

Orbánnal tart Moszkvába Szijjártó Péter is, aki szintén bejelentkezett Ferihegyről hétfő hajnalban. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az Oroszországgal való eneriga-együttműködés fenntartása „Magyarország alapvető nemzeti érdeke”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
Nemzetközi A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
Vámosi Ágoston | 2026. november 4. 05:43
Dél-Spanyolország felett fordult vissza Karol Nawrocki lengyel köztársasági elnök repülőgépe, miután az államfő tudomást szerzett arról, hogy átvették az Alkotmánybíróság irányítását a kormány által kinevezett bírók. Szent-Iványi István a Privátbankárnak arról beszélt: hiába választotta meg őket a Szejm, jogilag nem számítanak alkotmánybírónak. Az országban akár előrehozott választás is jöhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG