2p

Még egy ember halt meg mpox-ban (lánykori nevén majomhimlőben) Dél-Afrikában – jelentette be az egészségügyi miniszter, kevesebb mint 24 órával azután, hogy az országban bejelentették a vírus okozta első halálesetet.

A két 37 és 38 éves férfit megvizsgálták, és kimutatták, hogy az mpox vírus következtében haltak meg - mondta Joe Phaahla miniszter, aki azt mondta, ebben az évben hat esetet regisztráltak az országban – kettőt Gautengben és négyet KwaZulu-Natalban. Mindannyiukat súlyosnak minősítették, és kórházi kezelést igényeltek -írja a BBC.

Az összes diagnosztizált férfi 30 és 39 év közötti volt, akik még nem jártak olyan országban, ahol ilyen járvány lett volna, ami arra utal, hogy a betegség helyileg terjed.

Az Mpox, - korábban majomhimlő -, egy vírusos fertőzés, amely szoros érintkezés útján terjed.

Jelentheti-e ez egy járvány indulását Dél-Afrikában?
Jelentheti-e ez egy járvány indulását Dél-Afrikában?
Fotó: Pixabay

A kezdeti tünetek közé tartozik a láz, fejfájás, duzzanat, hátfájás, izomfájdalom, amely kiütésekké alakulhat ki.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2022-ben közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki a himlőjárvány miatt. Bár ez tavaly véget ért, néhány országban még mindig alacsony a megbetegedések száma.

"Egy haláleset is túl sok, különösen egy megelőzhető és kezelhető betegség miatt" - mondta Phaahla úr szerdán, és arra kérte a gyanús tüneteket észlelő embereket, hogy forduljanak orvoshoz és segítsenek a kapcsolatok felkutatásában.

A miniszter hozzátette, hogy a hat diagnosztizált betegnek már eleve immunhiánya volt, és május elején kapták el a betegséget. Megjegyezte az is, hogy 2022 óta több mint 100 országban jelentették a vírust. A fertőzöttek közül kettőt hazaengedtek, ketten továbbra is kórházban vannak.

Bárki, aki kapcsolatba került a halálos áldozokkal, 21 napig megfigyelés alatt áll.

Az első emberi megbetegedést 1970-ben a Kongói Demokratikus Köztársaságban jelentették, és a WHO szerint a betegség továbbra is endémiás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG