3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Madleen nem jutott el a Gázai övezetbe.

Izraeli katonák átvették az irányítást a Madleen nevű brit lobogó alatt közlekedő jacht felett, amely a Gázai övezet tengeri blokádját próbálta áttörni – közölte vasárnap az izraeli külügyminisztérium a Reuters híre szerint. A Freedom Flotilla Coalition (FFC) által működtetett hajón tizenkét fő tartózkodott, köztük a svéd klímaaktivista Greta Thunberg és Rima Hassan, az Európai Parlament francia képviselője.

Az FFC szerint a hajót még a partra érkezés előtt, vasárnap hajnalban, nemzetközi vizeken foglalta le az izraeli hadsereg. Az izraeli külügyminisztérium megerősítette: „A »celebek szelfihajója« biztonságosan Izrael partjai felé tart. Az utasok várhatóan hazatérnek.”

A minisztérium később hozzátette: „Biztonságban vannak, kaptak szendvicset és vizet. A műsornak vége.” Közlésük szerint a hajón lévő „apró segélyszállítmány, amit a »celebek« nem fogyasztottak el, valódi humanitárius csatornákon keresztül jut el Gázába”.

Rima Hassan azt írta az X-en: „A Freedom Flotilla legénységét az izraeli hadsereg letartóztatta a nemzetközi vizeken hajnali 2 körül.” Egy közzétett fényképen a hajó utasai mentőmellényben, felemelt kézzel ülnek a fedélzeten.

Az izraeli védelmi miniszter, Israel Katz vasárnap utasította a hadsereget, hogy akadályozza meg a Madleen Gázába jutását. A küldetést propagandának nevezte, amely szerinte a Hamász támogatását szolgálja.

Izrael 2007-ben, a Hamász hatalomra kerülése után vezette be a Gázai övezet tengeri blokádját. A jelenlegi háború 2023. október 7-én kezdődött, amikor a Hamász támadást indított Izrael ellen, az izraeli adatok szerint több mint 1200 ember halálát okozva. A gázai egészségügyi minisztérium szerint azóta több mint 54 ezer palesztin vesztette életét. Az ENSZ arra figyelmeztet, hogy Gáza lakosságának többsége éhínség szélén áll.

Francesca Albanese ENSZ-különmegbízott az X-en azt írta:

„A Madleen útja talán véget ért, de a küldetés nem. Minden mediterrán kikötőből hajóknak kell indulniuk segéllyel és szolidaritással Gáza felé.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Putyint kritizálta a Telegramon, pszichiátriára zárták az orosz ügyvédet
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 09:31
A szentpétervári pszichiátriára szállították Ilja Remeslot, aki kedden 90 ezer követővel rendelkező Telegram-oldalán írt ellenérveket Putyin elnöki tevékenységével és a háborúval kapcsolatban. 
Nemzetközi Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
Litván Dániel | 2026. március 20. 05:51
Puccskísérlettől vagy izraeli kémektől retteg az orosz elnök? Elképzelhető, hogy tényleg készülődik valami Putyin ellen? Mindenesetre furcsa dolgok történnek Oroszországban.
Nemzetközi Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 20:01
Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
Bózsó Péter | 2026. március 19. 19:04
Az ország miniszterelnöke, Robert Golob kedden azzal vádolt „külföldi szolgálatokat”, hogy beavatkoztak a választásokba, miután állítólag az izraeli Black Cube magánkémcég képviselői decemberben Ljubljanában találkoztak az ellenzék fő jelöltjével, Janez Jansával.
Nemzetközi Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:51
Nem engedett a 90 milliárd eurós hitel ügyében.
Nemzetközi Globális káoszt okozhat a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:58
Az ENSZ-főtitkár szerint eljött az ideje a békének a Közel-Keleten.
Nemzetközi Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:22
Az iráni haditengerészet összes tengeralattjárója megsemmisült, és tengeri aknák elhelyezésére szolgáló többtucatnyi hajó is elpusztult az Irán elleni amerikai támadások nyomán – közölte Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter csütörtökön Washingtonban.
Nemzetközi Orbán Viktor nem engedett: két ország is blokkolta az Ukrajna melletti nyilatkozatot
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:42
Csak 25 ország fogadta el a zárónyilatkozatot.
Nemzetközi EU-s segítséggel gyorsítanák a Barátság-vezeték helyreállítását
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:23
Április közepére visszatérhet az olaj a vezetéken. 
Nemzetközi A nap képe: szemtelenül fiatal miniszterelnök mutatkozott be az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:02
Hollandia új kormányfője most először vesz részt az uniós állam- és kormányfők brüsszeli találkozóján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG