Pedig eleinte minden olyan egyszerűnek tűnt: az ukrajnai háborúban „24 óra”, de minimum néhány hét alatt békét teremt Washington, Izrael és a Hamász leteszi a fegyvert, a Gázai övezetből pedig pöpec fürdőhely lesz.

Aztán kiderült, hogy a globális valóság ennél sokkal keményebb, nagyhatalmú szereplőinek pedig másodlagos, hogy Donald Trump mit gondol róluk és a világról. Ők a saját érdekeik szerint cselekszenek, amiknek még az amerikai elnök sem tud – vagy bizonyos esetekben talán tudna, de nem akar vagy mer – gátat szabni.

Trump második elnöksége kezdetén besétált egy sötét alagútba, aztán szembejött vele a gyorsvonat: a nagybetűs, kőkemény, kikerülhetetlen valóság.

Ukrajna: már Trump is elengedte a békét   

De menjünk sorjában! Trump a választási kampányban még arról beszélt, hogy ha ismét ő lesz az elnök, „24 óra alatt” véget ér majd az orosz-ukrán háború. Legyünk nagyvonalúak, és vegyük úgy, hogy szimbolikusan értette ezt, és azt akarta mondani, hogy beiktatása után rövid időn, azaz néhány héten vagy maximum néhány hónapon belül véget érnek majd a harcok.

Most júniust írunk, Trump elnökségének kezdete óta négy és fél hónap telt el. Nézzük, mi történt a héten!

Az ukránok 600 dolláros drónokkal százmillió dolláros orosz vadászgépeket likvidáltak mélyen Oroszországon belül, valamint megrongálták az Oroszország és a Krím egybetartozását jelképezni hivatott óriáshidat. Az oroszok továbbra is napi szinten lövik Ukrajnát drónokkal és rakétákkal, a civileket sem kímélve. Péntekre virradó éjjel például 407 drónt, valamint 38 cirkáló és ballisztikus rakétát lőttek ki, Zelenszkij elnök szerint „szinte egész Ukrajna” tűz alá került. Az eredmény: kiégett lakóházak, megrongált metróvonalak Kijevben, hat halott, számtalan sebesült.

Szombatra virradóra pedig a háború eddigi legnagyobb dróntámadását hajtották végre az oroszok Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv ellen. Több tucat lakóházat ért találat helyi közlések szerint, hárman életüket vesztették.     

A béke, amiről Trump álmodott, aligha így néz ki, és ezt már ő is kezdi belátni.

Áprilisban még arról beszélt, nem szabad megengedni, hogy „hetente ötezer orosz és ukrán katona” haljon meg a fronton. E hét csütörtökön már verekedő gyerekekhez hasonlította a két országot, és azt mondta: lehet, jobb, ha hagyjuk őket „harcolni egy ideig” a béke erőltetése helyett.

Hát ilyen az, amikor szembejön a valóság. Hiába a hosszas telefonbeszélgetések, hiába a közvetítés, hiába az újraindult tárgyalások, ha Putyin nyeregben érzi magát, Zelenszkij pedig nem enged – mert bizonyos követeléseknek nem engedhet –, akkor másodlagos, mit gondol az amerikai elnök. Aki tehetne ugyan drasztikus lépéseket a béke érdekében (itt is, ott is), de nem teszi meg őket. Mert azok meg neki nem állnának érdekében.

Gáza, a horror szinonímája 

És persze ott van Gáza, egy talán még brutálisabb konfliktus. Trump elnökségének kezdete elhozta a tűzszünetet, amely azonban márciusban összeomlott.  

Azóta ismét naponta érkeznek a horrorisztikus, segélyszervezetek által is megerősített hírek: csontsoványra fogyott emberek, bombák által megölt vagy megcsonkított palesztin gyerekek tömegei, másfél éve fogva tartott izraeli túszok. Szétlőtt városok, halál és pusztulás.

Vagy ahogy Mirjana Spoljaric, a Nemzetközi Vöröskereszt igazgatója fogalmazott a napokban: Gáza most rosszabb, mint a földi pokol. 

A Hamász brutális október 7-i terrorja természetesen védhetetlen, de hogy mi vezetett a mostani helyzetig, az egy sokkal bonyolultabb és messzebbre visszanyúló kérdés. (Ajánljuk figyelmükbe N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet szakértővel folytatott korábbi beszélgetésünket.) 

Mindenesetre ha az ENSZ és segélyszervezetek mellett már az Európai Unió is élesen tiltakozik az izraeli fellépés ellen, ha emberi jogi szervezetek mellett nyugati írók százai is népirtásról beszélnek, ha már izraeli értelmiségiek tömegei is emberiség elleni bűnöket emlegetnek és a háború azonnali befejezését követelik saját kormányuktól, akkor tényleg nagy a baj Gázában. Mindenki eldöntheti, hogy nekik hisz, vagy Netanjahunak és a szélsőjobbos figurákkal megtűzdelt kormányának.

Netanjahuból már Trumpnak is kezd elege lenni (ahogy szinte minden uniós kormányfőnél betelik a pohár, Orbán Viktort kivéve).

Az egyetlen, valódi változással kecsegtető lépést, az izraeli fegyverszállítások leállítását azonban ő sem húzza meg. Ahogy elődje, Joe Biden sem merte megtenni ezt. 

Sőt, Washington épp a héten vétózta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsában – egyedüliként 15 ország közül – az azonnali tűzszünetre felhívó határozatot. Csak a szokásos, ez megy évtizedek óta. (A Gázai övezet helyére Riviérát vizionáló, a nemzetközi jogon és a palesztin állam eszméjén átlépő trumpi tervet most inkább nem részleteznénk.)

Darwinizmus újratöltve

Marad tehát a megszállás, a vér és a szenvedés, az erősebb kutya közösül elve mind Ukrajnában, mind Gázában és az izraeli telepes erőszak sújtotta Ciszjordániában. 21. század, darwinizmus újratöltve.  

Trump pedig valószínűleg széttárja a kezét, „hát ilyen a világ, én sem vagyok Isten, ennyit tudtam tenni, fiúk, sajnálom”. Aztán tölt magának egy whiskyt, vagy golfozik egyet a floridai naplementében. (Természetesen már nem Elon Muskkal, avagy egy újabb lecke az élettől.)    

Addig sem kell szembesülnie azzal a lidércnyomással, amit mostanában úgy hívnak, hogy valóság.