Putyin elnök „a tűzzel játszik” – mondta Donald Trump kedden. Úgy tűnik, az amerikai elnöknek hosszú tanulási pályára van szüksége a Kreml kiismerésére.

KGB műveleti tárgyalás

Pedig Trump és Putyin közelmúltbeli megbeszélései leleplezik az orosz elnök stratégiáját: a tárgyalásokat az időhúzásra, a konfliktus elhúzására és a győzelem biztosítására használja fel. Moszkva feltételét akarja kikényszeríteni, ami Ukrajna kapitulációját jelentené. A kétoldalú tárgyalásokon egyelőre a fenntartható béke elérhetetlennek tűnik.

Putyin számára a tárgyalási hajlandóság kivetítése alapvető fontosságú. Trump elnökségét ritka, megismételhetetlen lehetőségnek tekinti, amely valószínűleg 2029. január 20-án ér véget.

Az orosz elnök eltökélt céljainak addig történő elérésében, ezért eredménytelen tárgyalásokat folytat, homályos ígéreteket kínálva memorandumokra és útitervekre, miközben Oroszország kitart a rakétatámadások, légicsapások és csapatok telepítése mellett, minimális területi nyereségért. 

Azt reméli, hogy ezek a nyereségek megszilárdítják örökségét, mint a „nagy Putyin”, aki kiterjesztette Oroszország birodalmát.

Gyógyíthatatlan messianizmus

Nyugaton kevesen értik Putyin messianisztikus buzgalmának mélységét. A frontvonalbeli realitások, a gazdasági nyomás, vagy a nemzetközi elszigeteltség kevéssé befolyásolják őt. Pályájának végső szakaszában kizárólag történelmi örökségéért küzd. Miután sikerét nyilvánosan Ukrajna kapitulációjához kötötte, nem tudja önellentmondás nélkül megváltoztatni narratíváját.

Trump elnöksége ideális forgatókönyvet kínál Putyinnak. Miközben a „tárgyalások” elhúzódnak – a memorandumoktól a tűzszüneti javaslatokig –, az Egyesült Államok támogatása Ukrajnának minimális marad, ami nemcsak a közvetlen katonai segélyt és a szankciókat ássa alá, hanem a NATO kollektív döntéseit is – amelyek nagyban támaszkodnak az amerikai részvételre.

Az optimisták kiemelik, hogy a szenátus a „nukleáris szankciókról” és a szövetségesek Oroszország gazdaságának megfojtására irányuló terveiről tárgyal. A szándék és a tettek közötti döntő szakadék azonban egyedül Trumpon múlik, nem pedig tanácsadóin, például Marco Rubión.

Putyin lelkes kijelentése, miszerint a közelmúltban folytatott telefonbeszélgetésük „érdemi és fontos” volt, megerősíti Trump illúzióját Putyin őszinteségéről, állandósítva a hiábavaló tárgyalásokat az ellenségeskedések beszüntetése nélkül. 

Márpedig a legjobb esetben is csak fogolycserére kerülhet sor – ez egy zéróösszegű gesztus egy olyan háborúban, amely folyamatosan új foglyokat követel, ahol a túlélők csupán „szerencsések” az elesettekhez képest.

A tárgyalások Patyomkin-homlokzata

A KGB-s főtiszt Putyin ravaszul olvas Trump pszichéjében és a csapdában, amit ő állított saját magának. Trump úgy tűnik, hogy inkább a személyes haszonra koncentrál, mint a geopolitikára – tegnap az ukrajnai háború nem érdekelte, ma pedig már az izraeli konfliktus sem érdekli.

Ez a gondolkodásmód aláássa a valódi békét – nemcsak Ukrajnában, hanem globálisan is, és világszerte felbátorítja az autokratákat. Putyin gátlástalanul kihasználja ezt az ideológiai gyengeséget, miközben Trump nárcizmusa megakadályozza, hogy elismerje tévedéseit.

Szankciók és katonai támogatás

Mára világossá vált, hogy az Ukrajnának nyújtott szankciók és erőteljes katonai támogatás az egyetlen életképes stratégia a háború befejezésére és a tartós béke megteremtésére. 

Oroszország kritikus törésponthoz közeledik, ami arra készteti Putyint, hogy az Ukrajnával folytatott béketárgyalások során agresszív blöfföket alkalmazzon a belső összeomlás elkerülése érdekében. A szigorított szankciók és az Ukrajnának nyújtott határozott támogatás felgyorsítja azt a pillanatot, amikor Putyin felismeri számításainak hiábavalóságát.

Márpedig minél hamarabb képes Ukrajna önállóan kezelni katonai és politikai kihívásait, annál jobb, mivel az Oroszország által az európai biztonságra jelentett fenyegetések a tűzszünet után is fennmaradnak. A Kreml előbb-utóbb be fogja látni, hogy a közelmúltbeli, Kína és a szélesebb körű ázsiai elkötelezettség felé történő elmozdulások ellenére Oroszország identitása továbbra is szorosan Európához kötődik, és ezt a kapcsolatot semmilyen ázsiai szövetség nem helyettesítheti.

Az igazság pillanata Európában

Európa válaszúthoz érkezett: el kell döntenie, hogy a védelmi kiadások növelésével és az önellátó fegyveripar fejlesztésével a globális biztonság független pillérévé válik-e, vagy továbbra is a békülékeny, Putyint nyugtatgató és Trumpnak tetszelgő kurzust visz.

Egy másik kritikus pont is felmerül: ha Ukrajna ma – és nem egy évtized múlva – létfontosságú Európa biztonsági keretrendszere szempontjából, akkor a fegyveriparába való befektetésnek most van nagyobb stratégiai értelme. Ez legalább részben megerősítené Ukrajna hosszú távú katonai autonómiáját, és jobb költséghatékonyságot biztosítana, mintha a pénzeszközöket kizárólag az európai védelmi ágazaton keresztül irányítanák, amely aztán fegyvereket szállítana Ukrajnának.

Bízz, de ellenőrizz!

Az ukrajnai korrupcióval és az európai pénzeszközökkel való esetleges visszaéléssel kapcsolatos aggodalmak jogosak, de kezelhetőek. A szilárd vállalatirányítással alátámasztott közös vállalkozások visszaszoríthatják a korrupciós gyakorlatokat, míg a megerősített független felügyelet biztosítja a felelős kiadásokat.

Az ukrajnai háború, a konfliktus újszerű formája lehetőséget kínál Európának katonai doktrínáinak és technológiáinak tökéletesítésére. Azok a nemzetek, amelyek megragadják ezt a lehetőséget, stratégiai előnyt szereznek, ami a közeljövőben fokozza kontinensünk stabilitását.

Putyin és Trump történelmi öröksége

Végső soron Trump valószínűleg nem fog lemondani arról a meggyőződéséről, hogy egyedül ő képes békét teremteni. A személyi kultusz határán billegő vezetési stílusa megfojtja a Putyin elleni határozott fellépést, figyelmen kívül hagyva a kongresszus, a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium vagy a hírszerző közösség ajánlásait.

És ez nem fog egyhamar megváltozni. Az a felfogás, hogy Putyint nem szabad sarokba szorítani – amelyhez Trump ragaszkodik –, a tárgyalásokra vonatkozó homályos ígéreteket táplálja, amelyek nélkülözik a határozott tűzszüneti kötelezettség-vállalásokat.

Mivel nem képes beismerni, hogy nem sikerült meggyőznie Putyint a konfliktus befejezéséről, Trump valószínűsíthető jövőbeni visszavonulása a közvetítői szerepből újabb diadalt hoz el Putyinnak. 

Eközben a „Putyin békét akar” teátrális háttere ürügyként szolgál az Oroszországgal folytatott jövedelmező üzletek folytatásához és az új szankciók késleltetéséhez – ez az orosz cár által kedvelt végjáték.

Itt rejlik Trump paradoxonja: bár ő keresheti a békét, politikája elhalasztja azt, és így őt is terheli majd a felelősség a jövőbeni áldozatokért és pusztításért.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)