2p

Az egyikük a magyar útlevéllel is rendelkező Ilan Weiss. A hírt Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala közölte pénteken.

Egy második túsz maradványait is megtalálták, akinek a nevét még nem hozták nyilvánosságra, tette hozzá a közlemény – jelentette a Reuters.

Az 55 éves Weisst, a dél-izraeli Be'eri kibuc lakosát a Hamász 2023. október 7-i támadása során rabolták el otthonából, majd megölték, közölte az izraeli hadsereg. Feleségét, Sirit és lányát, Nogát is elrabolták, majd később szabadon engedték egy túszcsere-megállapodás részeként 2023 novemberében.

Repülőgépről ledobott segélyekért rohannak palesztinok Gáza városában 2025. augusztus 7-én
Repülőgépről ledobott segélyekért rohannak palesztinok Gáza városában 2025. augusztus 7-én
Fotó: MTI/AP/Dzsehad as-Srafi

Ilán Weisz származását az izraeli hadsereg nem közölte, de a Hit Gyülekezete hetilapja, a Hetek magyar túszként hivatkozik rá, mivel magyar állampolgársága is volt.

Weiss holttestének megtalálásával Izrael szerint 49 túsz maradt Gázában, akik közül feltételezések szerint csak 20-an vannak életben.

A miniszterelnök hivatala közölte, hogy a túszok visszaszerzésére irányuló kampány folyamatban van. „Sem nyugodni, sem hallgatni nem fogunk, amíg haza nem hozzuk az összes túszunkat, az élőket és a halottakat” – áll a közleményben.

Az izraeli hatóságok szerint a Hamász vezette dél-izraeli támadás során körülbelül 1200 ember halt meg és 251-et ejtettek túszul.

Izrael ezt követő gázai katonai hadjárata több mint 62 ezer palesztin halálát okozta a Hamász által működtetett zárt város egészségügyi tisztviselői szerint. A háború majdnem a teljes 2,3 milliós lakosságot elűzte, elpusztította az infrastruktúrát és humanitárius válságot idézett elő – teszi hozzá a Reuters.

Magyarország továbbra is a túszok szabadon bocsátását követeli a Hamász palesztin terrorszervezettől – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon, miután az izraeli hadsereg rábukkant egy magyar állampolgárságú túsz, Ilan Weisz holttestére a Gázai övezetben – számol be róla az MTI.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG