3p

Csak az erőből ért Oroszország az egykori katonatiszt Petr Pavel szerint.

Petr Pavel cseh elnök szerint a NATO-nak „ki kell mutatnia a foga fehérjét”, és akár orosz harci repülőgépek lelövésére is el kell szánnia magát, amikor Oroszország azt teszteli, hogy a szövetség mennyire elszántan védi keleti határait.

Pavel a The Guardian brit napilapnak nyilatkozva úgy fogalmazott:

Moszkva provokációira a NATO-nak megfelelő határozottságú, akár aszimmetrikus válaszintézkedésekkel kell reagálnia, mert ha nem így tesz, azzal azt kockáztatja, hogy ezek a provokációk egyre intenzívebbé válnak.

A cseh államfő – a cseh fegyveres erők nyugalmazott tábornoka, aki korábban a NATO Katonai Bizottságának elnöke volt – az interjúban elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy véleménye szerint az Egyesült Államok „nem tanúsít elszántságot” az Oroszországra gyakorolt nyomás ügyében.

A The Guardian felidézi Pavel egyik korábbi, a cseh sajtónak adott nyilatkozatát, amely szerint Donald Trump amerikai elnök néhány hét alatt nagyobb kárt okozott a NATO hitelességének, mint Vlagyimir Putyin orosz államfő évek alatt.

Az erre vonatkozó kérdésre a brit lapnak adott interjúban Pavel úgy reagált, hogy „ez idő szerint” nem akar semmiféle közvetlen bírálatot megfogalmazni az Egyesült Államokkal szemben.

Kijelentette ugyanakkor: azóta, hogy Oroszország 2014-ben elfoglalta a Krím félszigetet, a moszkvai vezetés kifejlesztett egy olyan magatartási stílust, amely majdnem eléri a NATO-szerződés 5. cikkelyét, de mindig épphogy e küszöb alatt marad.

Az észak-atlanti szerződés 5. cikkelye a kollektív védelem alapelvét rögzíti, kimondva, hogy ha a NATO valamelyik tagját támadás éri, az összes többi tagország a védelmére kelhet.

A cseh elnök szerint az orosz katonai vezetők néha már csak nevettek a NATO döntéshozatali bénultságán, és amikor ő annak idején megkérdezte tőlük, hogy miért provokálják a szövetséget, a válasz az volt, hogy „azért, mert megtehetjük”.

„Pontosan ez az a viselkedés, amelyet megengedtünk nekik”

- fogalmazott a The Guardian online kiadásán szombaton megjelent interjúban a cseh államfő.

Petr Pavel szerint

Oroszország „sajnálatos módon nem ért a szép szóból, csak az erő nyelvét beszéli, amelyet ideális esetben tettek is kísérnek”.

Hozzátette: ha folytatódnak a légtérsértések a NATO területe felett, akkor döntést kell hozni a személyzet nélküli repülőeszközök vagy akár repülőgépek lelövéséről is.

Pavel szerint a NATO-nak fontolóra kell vennie olyan aszimmetrikus válaszlépéseket, amelyek következtében

„emberek nem halnak meg ugyan, de elégségesek ahhoz, hogy Oroszország megértse: így nem viselkedhet tovább”.

A cseh elnök az ilyen lehetséges intézkedések között említette Oroszország leválasztását az internetről, vagy az orosz bankrendszer elvágását a nemzetközi pénzügyi rendszertől.

Pavel szerint Moszkvának meg kell mondani, hogy ha meg akar szabadulni a szankcióktól és tárgyalásokat akar kezdeni az európai biztonságról – ahogy az orosz fél ezt már többször is jelezte –, „akkor erre mi készen állunk, de ennek feltételei egyértelműek: tűzszünet és béketárgyalás Ukrajnával”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG