1p

A tavaly november 7-i kétoldalú találkozó után ismételten, de ezúttal más meghívottak is lesznek.

„Két hét múlva találkozó Donald Trumppal Amerikában” – posztolta Orbán Viktor szombaton. A miniszterelnök a kormányt támogató Digitális Polgári Körök legújabb, kilencedik háborúellenes gyűlésén, Szombathelyen tartott beszédet, ahol bejelentette, hogy a Béketanács alakuló ülése alkalmából utazik az Egyesült Államokba.

Tehát nem kétoldalú találkozóról lesz szó. Orbán azt mondta, Trump pénteken hívta meg az eseményre.

A Béketanácsot Donald Trump amerikai elnök hozta létre januárban, elsősorban a gázai konfliktus rendezése céljából. Orbán Viktor az elsők között fogadta el a meghívást, az viszont csak később derült ki, hogy a meghívott országok három évig lehetnének tagok. De ha az első évben fizetnek 1 milliárd dollárt (kb. 332 milliárd forintot), azzal állandó tagságot nyerhetnek. A harmadik év után Trump személyes döntése alapján is meghosszabbítható bármelyik ország tagsága.

A Béketanácsról bővebben ebben a cikkben írtunk:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kína bekeményített a japnáokkal szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 07:43
Exportkorlátozási listára helyezett számos japán céget és szervezetet Kína, arra hivatkozva, hogy védeni kívánja nemzetbiztonsági érdekeit és teljesíti nemzetközi kötelezettségeit.
Nemzetközi Közel-Kelet: hévégén lőttek, holnap tárgyalnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:48
Katar fővárosában, Dohában folytatódhatnak az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések – közölték amerikai tisztségviselők. Mindez azután, hogy hévégén az amerikai lőttek iráni radar és kommunikációs állomásokat, az irániak pedig újra támadták az arab-országok amerikai bázisait.
Nemzetközi Futball-vb: Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:15
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban, a 92, percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat.
Nemzetközi Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 15:31
A frontvonaltól 300, illetve 700 kilométerre csapott le két olajfinomítóra az ukrán haderő vasárnapra virradóra. Eközben Oroszország az ukrán fővárost támadja.
Nemzetközi Ismét légvédelmi szirénákra ébredtek a Közel-Keleten: ennyit a megállapodásról?
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 12:57
Kuvaiti és bahreini katonai létesítményeket támadott Irán vasárnap hajnalban, amelyek az Egyesült Államok hadseregéhez tartoznak. Az amerikai erőket nem érte veszteség, a két fél egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
Nemzetközi Lemond a szerb elnök, miniszterelnökként térhet vissza
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 10:35
Aleksandar Vučić a szerb alkotmány alapján nem jelöltetheti magát harmadjára is elnöknek. Idő előtt lemond tisztségéről, később pedig miniszterelnökként térhet vissza a politikába. 
Nemzetközi Már 1430 áldozata van a venezuelai földrengéseknek, egy városnyi ember pedig eltűnt
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 09:54
Az ENSZ becslése szerint a szerdai földrengések hétmillió embert érintettek. A rengéseket Brazíliában és Kolumbiában is lehetett érezni. 
Nemzetközi Elutasította a Hezbollah a legújabb megkötött megállapodást
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 16:49
A szervezet szerint az maga a megadás.
Nemzetközi Bollywood és Nollywood megfosztja trónjától Hollywoodot?
Elek Lenke | 2026. június 27. 14:58
Az amerikai álomgyár csillaga leáldozóban lenne? Több szakember szerint már régóta az indiai Bollywood a filmművészet legnagyobb piaca. Igaz, Nollywood is szorosan a nyomában lohol. Mi a titka Indiának és Nigériának?
Nemzetközi Iráni ismét támad, ezúttal Bahreinben csaptak le a drónok
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 14:30
Itt állomásozik az amerikai flotta egy része.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG