2p

Az EU-nak nincs sem hatásköre, sem kapacitása kötelező katonai szolgálat bevezetésére – mondta újságírói kérdésre Josep Borrell külügyi főképviselő.

Határozottan cáfolta Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője, hogy az EU kötelező katonai szolgálat bevezetését fontolgatná Európában – írja a Népszava. Kifejtette, az Európai Unió nem képes kötelező katonai szolgálatot bevezetni. „Igen messze vagyunk attól, hogy ilyen hatáskörrel rendelkezzünk. Még csak nem is gondolkodunk róla” – közölte, láthatóan meghökkenve a felvetésen.

Josep Borrell közölte, nem lesz kötelező sorkatinai szolgálat
Josep Borrell közölte, nem lesz kötelező sorkatinai szolgálat
Fotó: Depositphotos

Halmai Katalin, a lap brüsszeli tudósítója a X-en közzétett bejegyzésében azt is írja, Borrell szerint erre kapacitása sem lenne az EU-nak, továbbá azt is leszögezte,

ez tagállami hatáskör.

Ezt megelőzően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kormánymédiának tartott sajtótájékoztatóján állította, az Európai Unió ilyen tervekkel készül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hivatalos: a franciák tényleg megtiltották a 15 év alattiaknak a közösségi hálózatok használatát
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:58
A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe, elsőként Európában.
Nemzetközi Ezt a balhét nehezen fogja kimozogni Zelenszkij, az oroszok dörzsölik a tenyerüket
Litván Dániel | 2026. július 22. 05:44
A korrupt, inkompetens ukrán vezetők a saját túlélésük érdekében beáldozták a győzelem lehetőségét? Ez is az egyik olvasata Mihajlo Fedorov leváltásának. De hogyan mászik ki ebből a slamasztikából Zelenszkij?
Nemzetközi Még a héten Szíriába látogat az ENSZ főtitkára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 19:51
Legutóbb Ban Ki Mun akkori ENSZ-főtitkár járt hivatalos látogatáson Szíriában 2009-ben.
Nemzetközi 2025-ben is megdöntött egy rekordot Kína
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:52
Jövőre új stratégiai kutatási és kitermelési program indul.
Nemzetközi Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:32
Az intézkedések gyorsaságát lehet vitatni, de a demokrácia- és Európa-párti táborban senki sem kérdőjelezi meg a lépések szükségességét.
Nemzetközi Csak nem jön el a nyugvópont: az iráni konfliktus fokozza a globális energiaellátási kockázatokat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 16:58
Hiába az átmeneti piaci stabilizáció, nem szűnnek az aggodalmak. 
Nemzetközi Ázsiában több mint százmilliárd dolláros kárt okoztak tavaly az internetes csalásból élő bűnözők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:53
A kár csak tavaly 35 975 milliárd forintnak megfelelő dollár körül alakult. 
Nemzetközi Ez csak a kezdet? Adócsökkentéssel rúgta be az ajtót a szupersztár expolgármester
Kollár Dóra | 2026. július 21. 14:53
Andy Burnham rendkívül kalandos politikai pálya után ért fel a brit politika tetejére. A manchesteri diadalmenet után várnak sokat tőle.
Nemzetközi Egy Harkiv megyei települést foglaltak el az oroszok, folytatódott a csapás Odessza kikötőjére
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:38
1490 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan – ez a keddi hadijelentés mérlege. 
Nemzetközi Lesújtó adat érkezett: ismét több száz menekült veszett oda az óceánba
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:15
2026-ban mind ez idáig több mint 40 ezren érkeztek Európába különböző tengeri útvonalon. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG