2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kínai védelmi minisztérium szerint előre értesítették az országot az Ausztrália és Új-Zéland közötti nemzetközi vizeken tartott hadgyakorlatról.

Wu Qian, a kínai védelmi minisztérium szóvivője vasárnap kijelentette, hogy Ausztrália „túlzottan felnagyítja” és „a tényekkel nem összhangban” lévő módon kritizálja a Kína által nemrégiben végrehajtott éleslövészeti haditengerészeti gyakorlatokat, amelyeket nemzetközi vizeken, tartottak — számol be róla a Reuters.

A repülőket is eltérítették

Richard Marles ausztrál védelmi miniszter szombaton azt mondta, hogy Peking nem adott kielégítő magyarázatot arra, miért adott szerinte elégtelen előzetes értesítést az előző napi éleslövészeti gyakorlatokról.

Marles szerint emiatt légitársaságoknak módosítaniuk kellett járataik útvonalát.

Qian a kínai védelmi minisztérium közleményében azt állította, hogy Kína előzetesen többször is kiadott biztonsági értesítéseket, és hogy a gyakorlatok megfeleltek a nemzetközi jognak, valamint nem veszélyeztették a légi közlekedés biztonságát.

A kínaiak megdöbbentek

„Ausztrália, noha teljes mértékben tisztában volt ezzel, mégis indokolatlan vádakat fogalmazott meg Kínával szemben, és szándékosan felnagyította az ügyet” – állt a közleményben. „Mélyen megdöbbentünk és erős elégedetlenségünket fejezzük ki.”

Új-Zéland szombaton közölte, hogy egy második napon is megfigyelte a kínai haditengerészet éleslövészeti gyakorlatait, és továbbra is figyelemmel kíséri a kínai hadihajók flottáját.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Döntött az Európai Biztottság az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 11:45
Az Európai Bizottság 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását javasolja Magyarország számára.
Nemzetközi Macron: szégyenletes színjáték folyik Gázában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 08:51
Emmanuel Macron francia elnök kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris ülésén tartott felszólalásában élesen bírálta a Gázai övezetre vonatkozó békefolyamatot, mondván, hogy egyetlen humanitárius folyosót sem nyitottak meg, s úgy fogalmazott, hogy az, ami ott történik, egy olyan látványosság, amely miatt mindenkinek szégyenkeznie kellene. A jordániai király pedig arról beszélt, hogy Izrael terjeszkedése veszélyt jelent a térségre nézve.
Nemzetközi Megszületett a megállapodás Grönland jövőjéről
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 06:56
Az egyezmény nagyobb katonai jelenlétet tesz lehetővé az amerikaiaknak, akiknek most is van lehetőségük katonai jelenlétre a szigeten.
Nemzetközi Velős üzenetet küldött Trump Putyinnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:12
Felszólította Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint kedden, hogy vessen véget az Ukrajna elleni háborúnak.
Nemzetközi Ráléphet a gázra Putyin Ukrajnában a „nagy győzelem” után
Wéber Balázs | 2026. szeptember 22. 18:31
Bár az orosz választás eredménye minimum óvatosan kezelendő, a Kreml a nagyarányú győzelemre hivatkozva megpróbálhatja dűlőre vinni a háborút Ukrajnában. Ez újabb mozgósítást vonhat maga után – de azért vannak komoly kérdőjelek. Nagyító alatt ezúttal az orosz választás, és ami utána jöhet.
Nemzetközi A törésvonalak mélyülésére figyelmeztetett az ENSZ-főtitkár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 17:22
Az emberiség jövőjét a jelen négy kihívására – a fegyveres konfliktusokra, az egyenlőtlenségekre, az éghajlatváltozásra és a mesterséges intelligenciára – adott válaszok fogják meghatározni – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár kedden, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetét megnyitó beszédében, amelyben egyúttal figyelmeztetett a szemben álló tömbök közötti törésvonalak mélyülésére is.
Nemzetközi Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kérte a Legfőbb Ügyészség
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:54
Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
Nemzetközi Még mindig többezer illegális bevándorló él a ceutai utcákon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:19
Spanyolország tovább erősíti a két észak-afrikai spanyol autonóm város határvédelmét a szomszédos Marokkóban esedékes parlamenti választások miatt – közölte az El País című napilap kedden.
Nemzetközi Már televíziós csatornát is elneveztek Donald Trumpról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:51
Trump TV néven indított hétfőn új, a nap 24 órájában elérhető streamingszolgáltatást a Fehér Ház, miután több vezető amerikai televíziós csatorna megtagadta a közvetítést a Fehér Házból, tiltakozva Donald Trump amerikai elnök legutóbbi, három sajtóorgánum kitiltásáról szóló rendelkezése ellen.
Nemzetközi Kiszámíthatatlan, mi sül ki Trump és Zelenszkij keddi találkozásából
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 12:53
Patriotok a tűzszünetért cserébe – ez is egy lehetséges forgatókönyv.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG