3p

Kína feloldja az Európai Parlament öt képviselőjével és az emberi jogi szakbizottságával szemben 2021 márciusában bevezetetett szankciókat – jelentette be Roberta Metsola, az uniós parlament elnöke szerdán.

Az Európai Parlament tájékoztatása szerint Roberta Metsola szerdán tájékoztatta az uniós parlament házbizottságaként működő Elnökök Értekezletét a kínai hatóságok azon döntéséről, hogy feloldják az Európai Parlament képviselőjével és családtagjaikkal, továbbá az EP emberi jogi szakbizottságával szembeni szankciókat.

A közlemény szerint az EP-elnök azt mondta: az európai parlamenti képviselőkkel szembeni kínai szankciók feloldása lépést jelent a Kínával folytatott uniós parlamenti párbeszéd helyreállítása felé.

„Elnökként felelősségem annak biztosítása, hogy az Európai Parlament minden tagja szabadon, korlátozások nélkül gyakorolhassa mandátumát” – fogalmazott.

Az uniós parlamenti szakbizottságoknak képesnek kell lenniük arra, hogy megvitassák az európai érdekeket kínai kollégáikkal anélkül, hogy félniük kellene bármilyen következményektől – mondta Metsola.

Az Elnökök Értekezlete leszögezte: a szankciók feloldása nem jelenti azt, hogy az Európai Parlament figyelmen kívül hagyja az EU és Kína közötti kapcsolatok „tartós kihívásait”. Az uniós parlament továbbra is az egyetemes emberi jogok és alapvető értékek határozott védelmezője marad világszerte, miközben elvi alapon és tiszta szemben igyekszik együttműködni a globális partnerekkel – tették hozzá.

Négy éve vezették be a szankciókat 

Kína 2021. március 22-én vezetett be szankciókat 4 uniós szervezettel és 10 emberrel, köztük öt európai parlamenti képviselővel, valamint az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottságával szemben. A szankciók miatt, amelyek megtiltották az érintettek belépését Kínába, az Európai Parlament leállított minden hivatalos párbeszédet az ázsiai országgal.

A kínai szankciók válaszintézkedésként születtek arra az uniós döntésre, hogy az EU négy kínai tisztviselő ellen korlátozó intézkedéseket hozott a muszlim ujgur kisebbségek emberi jogainak súlyos megsértésére hivatkozva. A kínai megszorító intézkedések az EP szankcionált Emberi Jogi Albizottságának két magyar tagjára, Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom korábbi EP-képviselőjére, és Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) EP-képviselőjére is érvényesek voltak.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
Nemzetközi Éles üzenet érkezett Teheránból: új korszakot hirdetnek a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:59
Mohó idegenekről beszélt Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető. 
Nemzetközi Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:02
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
Nemzetközi Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:02
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után. 
Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
Nemzetközi Az iráni háborút értékelte az amerikai hadügyminiszter, meglepő eredményre jutott
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:45
Az amerikai haderő készen áll felújítani az Irán elleni katonai csapásokat – jelentette ki Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Nemzetközi A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
Litván Dániel | 2026. április 30. 05:46
Több szempontból is komoly aggodalmat kelthet a Patrióták Európáért frakció soraiban Orbán Viktor bukása. Miközben az Európai Parlament is bekeményítene.
Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG