3p

Miközben a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Kft. biometrikus berendezésekre írt ki közbeszerzést, addig az Amerikai Védelmi Minisztérium 200 oldalas jelentésben taglalja, hogy a kínai arcfelismerő rendszerek mennyire aggályosak. 

A nemrégiben megszavazott módosító indítvány a Pride betiltása mellett a rendőrség arcfelismerő szoftver használatát is lehetővé teszi a tiltás ellenére is megjelenő tömeg azonosítására. Ám az arcfelismerés ilyen eseményekhez való használatát „az EU AI-törvénye tiltja”. Ha Magyarország nemzetbiztonsági okokra hivatkozna vagy terrorista fenyegetésként értelmezi a Pride-ot, akkor is megsértené az EU AI-törvényét.

A tiltott mesterséges intelligencia használatra vonatkozó szabályok február 2-án léptek hatályba – írja az euroactiv.com.

Daniel Freund EP-képviselő szerint „a gyülekezési jog eltörlése és az intézkedés arcfelismerő szoftverrel való érvényesítése mintha Oroszországban vagy Kínában történne – de nem, ez egy EU-tagállamban történik”.

Vajon kire bízza az arcunkat a kormány?
Vajon kire bízza az arcunkat a kormány?
Fotó: Depositphotos

Vagy épp Szerbiában: Belgrádban 2019-ben indult el a kínai Huawei arcfelismerő képességgel rendelkező térfigyelő kameráinak telepítése. Bár az arcfelismerő funkciót állítólag nem alkalmazzák, a hatóságok mégis ezt felhasználva szabtak ki bírságokat a tüntetőkre. Magyarországon is épp ez a cél: 200 ezer forintos bírságokat kiszabni azokra, akik a tiltás ellenére mégis ott lesznek a Pride napjára tervezett eseményen.

A Belügyminisztérium már tavaly arról beszélt, hogy arcfelismerő rendszereket hazánkban is bevethetnek – ezt annak kapcsán jelentették be, hogy kínai rendőrök megjelenését vetítették előre, akik magyar kollégájukkal párban járőröznének. Bár Magyarországon élő kínaiak megfigyelését emlegették ezzel kapcsolatban, a csaknem egy éve aláírt megállapodás ellenére 2024. december 19-ig még egy rendfenntartó sem érkezett Kínából. Ugyanakkor valami mégis történik a háttérben: Hadházy Ákos országgyűlési képviselő tavaly év végén arra hívta fel a figyelmet, hogy Budán kínai zászlóval jelölt katonai terepjárót fotóztak, a Magyar Hang szerint pedig tavaly nyár óta a Kínai Népköztársaság minden állami tulajdonú vállalatához tartalékos, míliciaszerű fegyveres egységeket rendelt az úgynevezett Népi Fegyveres Erők Osztályából.

2025. január 9-én az NISZ Nemzeti Infokommunikációs Kft. 7 darab hordozható, Chameleon 5R Dual vagy azzal egyenértékű, biometrikus adatok felvételezésére alkalmas eszköz beszerzésére írt ki pályázatot.

Bár február 14-én lejárt a határidő, a pályázat eredményét még nem tették nyilvánossá. A vásárolni kívánt eszközök specifikációi ujjlenyomat- és arcrögzítési képességet is tartalmaznak. 

Hogy végül Magyarországon valóban kínai arcfelismerő eszközöket szerez-e be a kormány, még nem lehet tudni, ám az Amerikai Védelmi Minisztérium épp január elején tette közzé 200 oldalas jelentését, mekkora fenyegetést jelentenek a kínai arcfelismerő rendszerek alkalmazása. Hogy miért, arról a Klasszis Médiához tartozó Mfor cikkéből tudhat meg többet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG