2p

Az ügyész halálbüntetést javasol a konzervatív aktivista által múlt szerdán elkövetett merénylet gyanúsítottjára.

Az ügyész halálbüntetés javaslatával nyújtotta be a vádiratot a bírósághoz a Charlie Kirk elleni halálos merénylettel gyanúsított Tyler Robinson ügyében kedden. A Utah állam törvényei alapján összeállított vádat Jeff Gray, Utah megye ügyésze képviseli, aki „amerikai tragédiának” nevezte a politikai gyilkosságot.

A 10 oldalas vádirat hét vádpontot sorol fel Tyler Robinsonnal szemben, az elkövetés körülményei miatt súlyosbított emberölés, és egyebek közt bizonyíték elrejtése és tanú befolyásolása miatt is felelnie kell a gyanúsítottnak. A vádiratban az is olvasható, hogy Charlie Kirk ellen politikai nézetei miatt követték el a merényletet. A bizonyítékok között szerepel az a négy töltény, amelyek hüvelyére az elkövető különböző üzeneteket vésett.

Szintén olvasható a gyanúsított és biológiai férfi élettársának üzenetváltása, amelyben Tyler Robinson beismerte tettét, és amelyben partnerét arra kérte, hogy az üzenetváltást semmisítse meg. Egyebek közt azt írta, hogy nagyjából egy hete tervezte el a merénylet végrehajtását. Egy másik üzenetben Tyler Robinson azt a reményét fejezte ki, hogy tettét titokban tudja tartani „öreg korában bekövetkező haláláig”. A vádiratban olvasható egy kézzel írt feljegyzés is, amit Tyler Robinson partnerének hagyott, és amiben azt írta, hogy „lehetőségem volt kinyírni Charlie Kirköt és ezzel éltem”.

Jeff Gray ügyész a vádirathoz csatolt megjegyzésben a bűncselekmény elkövetőjére halálbüntetést kezdeményezett, ami Utah állam törvényei alapján azt jelenti, hogy Tyler Robinsonnak börtönben kell kivárnia az eljárást, óvadék ellenében sem kerülhet szabadlábra. Az ügyész a vád bejelentésekor hozzátette, hogy a döntést nem könnyen hozta meg, és azt kizárólag a rendelkezésre álló bizonyítékokra, a körülményekre, valamint a bűncselekmény jellegére alapozva hozta meg.

Tyler Robinsont mintegy 33 órával a Charlie Kirk elleni merényletet követően tartóztatták le, miután apja felvette a kapcsolatot a rendőrséggel meglátva az elkövetőről nyilvánosságra hozott felvételt. Charlie Kirk konzervatív aktivistát, a Turning Point USA szervezet alapítóját szeptember 10-én, Utah állam Orem városában, a Utah Valley Egyetemen, egy politikai vitafórumon érte halálos lövés.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Szankciós adok-kapok: a német hadiipari óriás is felkerült Peking feketelistájára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:25
A Rheinmetall és több más európai technológiai vállalat sem juthat hozzá kínai kettős felhasználású termékekhez, miután Kína ellenlépéseket tett a legújabb brüsszeli büntetőintézkedésekre. Az Európai Bizottság már elemzi a kínai szigorítások várható hatásait.
Nemzetközi Véres péntek a frontvonal mindkét oldalán: pusztító légicsapások érték Kijevet, Szlovjanszkot és Kirovot
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 15:25
Tizenhat ember vesztette életét és több tucatnyian megsebesültek a pénteki orosz és ukrán légitámadásokban. Miközben Kijevben és a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban lakónegyedeket és diplomáciai épületet értek orosz rakéta- és bombatálálatok, addig az oroszországi Kirovban egy hadiipari vállalatot ért ukrán rakétacsapás.
Nemzetközi Országos vészhelyzet Spanyolországban: az EU segítségét kérték a pusztító erdőtüzek miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:43
A spanyol kormány országos jelentőségű vészhelyzetet hirdetett, és az Európai Unió segítségét kérte a Madridban, valamint Kasztília és León tartományokban tomboló erdőtüzek miatt . A kontinens egészén tomboló kánikula és a terjedő lángok miatt már több mint 80 ezer embert kellett kitelepíteni Spanyolországban és Franciaországban – írja a The Free Press Journal.
Nemzetközi Súlyos uniós bírálat érte a TikTokot, milliárdos bírság is jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:00
Az Európai Bizottság szerint a TikTok jelenlegi működése több ponton veszélyeztetheti a kiskorú felhasználókat. Az előzetes megállapítás alapján a platformnak szigorítania kellene a gyermekek fiókbeállításait, ellenkező esetben jelentős uniós szankciókra számíthat.
Nemzetközi Behatolt Romániába egy ismeretlen drón, F-16-ossal lőtték le
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:46
200 kilométert tett meg a román légtérben egy drón, amelyet péntek délelőtt semmisített meg a román légierő. Nicușor Dan elnök elmondta: lakatlan területre zuhantak a roncsok. 
Nemzetközi Szentpétervár mellett találtak el raktárakat az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:27
A legnagyobb orosz webáruház, a Wildberries egyik raktárában ütött ki tűz egy ukrán dróntámadás után, a Szevernaja baromfitenyésztő telep raktára pedig összeomlott.
Nemzetközi Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:28
Emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Nemzetközi A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:07
Érkeznek haza a koporsók az iráni háborúból.
Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
Nemzetközi Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:50
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG