2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Értesülések szerint napokon belül kiadhatják a parancsot. Ha ez nem töri meg az iráni vezetést, akkor kiszélesíthetik az akciót.

A Wall Street Journal belső forrásokra hivatkozva arról írt, hogy az amerikai elnök korlátozott rakétacsapás lehetőségét fontolgatja annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon Teheránra a nukleáris megállapodás elfogadása érdekében. A források szerint katonai, illetve kormányzati létesítményeket venne célba, és amennyiben ezt követően sem lesz megállapodás, kiszélesítheti a katonai akciót, akár az iráni vezetés megbutktatásának céljával.

Trump korábban jelezte, hogy 10 napon belül fog dontést hozni a következő lépésekről, majd később maximum 2 hétre módosította a határidőt. Tegnap az Air Force One fedélzetén azt mondta, hogy „így vagy úgy” megállapodásra fog jutni Iránnal a nukleáris programról, és Irán számára sajnálatos lesz, ha nem hajlandóak gyorsan megegyezni.

Az Equilor elemzői szerint a geopolitikai feszültség a következő napokban is fennmaradhat, csütörtökön olyan találgatások is megjelentek, miszerint akár már most szombaton támadhat az Egyesült Államok. A 10-15 napos határidő viszont inkább arra utal, hogy a jövő hét végéig várhat Trump a tárgyalások esetleges eredményeire. A Polymarket fogadásai szerint 1 hét alatt 30 százalékról 61 százalékra emelkedett annak az esélye, hogy március 31. előtt katonai csapást hajt végre az USA Irán ellen.

(Equilor)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG