2p

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Friedrich Merz német kancellár tájékoztatót tart Berlinben.

Nyilatkozata elején Friedrich Merz kijelentette: az európai vezetők elszántak abban, hogy elősegítsék a pénteken Alaszkában sorra kerülő Trump-Putyin-csúcstalálkozó sikerét. Hozzátette, hogy Volodimir Zelenszkij a kezdetektől részt vett az előkészületekben.

Merz szerint a tűzszünetnek kell lennie az első lépésnek egy tartós béke felé. Kiemelte az európai alapelvet, miszerint „erőszakkal nem lehet határokat megváltoztatni”, és hangsúlyozta: bármilyen területi kérdést a jelenlegi frontvonalhoz kell viszonyítani. Elmondta továbbá, hogy az európai partnerek „szilárd biztonsági garanciákat” szeretnének elérni Ukrajna számára.

A német kancellár szerint a stratégia alapja Ukrajna támogatása és Oroszország nyomás alatt tartása. Tehát ha Alaszkában nem történik előrelépés az orosz fél részéről, akkor az Egyesült Államoknak és az európaiaknak fokozniuk kell a nyomást. Merz szerint Trump nagyjából osztja az európai álláspontot, és „nagyon jó, konstruktív beszélgetésnek” nevezte az egyeztetést.

Zelenszkij: „ami Ukrajnát érinti, arról Ukrajnával kell tárgyalni”

Az ukrán elnök elsőként hangsúlyozta, hogy nagyon intenzív egyeztetések zajlottak, jelentős európai egység mellett. Mint mondta, „ami Ukrajnát érinti, arról Ukrajnával kell tárgyalni”, ezért kijelentette, támogatja a Trump-Putyin-Zelenszkij hármas csúcstalálkozó ötletét.

Megismételte, hogy nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra, mivel szerinte Putyin „blöfföl”, amikor azt mondja, hogy nem érdekli a szankciók hatása. Zelenszkij hozzátette: Trump biztosította arról, hogy közvetlenül a Putyinnal folytatott találkozó után felhívja, hogy átbeszéljék a történteket; ha pedig a megfogalmazott célokat nem sikerül elérni, akkor egyeztetnek arról, mi legyen a következő lépés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG