3p

 Egyelőre nincs szó arról, hogy Putyin és Zelenszkij telefonon kapcsolatba lépjen egymással.

Moszkva egyetért Donald Trump amerikai elnöknek azon kijelentésével, miszerint a felek közel állnak az ukrajnai konfliktus rendezéséhez, és a tárgyalások végső szakaszban vannak – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságíróknak hétfőn Moszkvában, kérdésre válaszolva.

Peszkov szerint a Kreml azután tud majd értékelést adni Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tárgyalásairól, ha ezekről tájékoztatást kap az Egyesült Államoktól. Emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és amerikai hivatali partnere vasárnap megállapodott: telefonon ismételten kapcsolatba lépnek majd egymással a floridai amerikai-ukrán tárgyalások után. A szóvivő közölte, hogy a két elnök előző, vasárnapi telefonbeszélgetése során nem esett szó a karácsonyi tűzszünet lehetőségéről. Az ortodox karácsony a Juliánus-naptár szerint jövőre január 7-én lesz.

Peszkov megerősítette Jurij Usakovnak, az orosz elnök külpolitikai tanácsadójának vasárnap elhangzott szavait, melyek szerint Moszkva a fegyveres erők maradéktalan kivonását kívánja a donyecki és a luhanszki régió adminisztratív határain kívülre. Nem válaszolt arra a kérdésre, hogy Moszkva követeli-e Kijevtől a csapatkivonást Herszon és Zaporizzsja megyékből is. Emlékeztetett az orosz álláspontra, amely nem tartja üdvösnek a tárgyalások részleteinek nyilvánosság elé tárását. Leszögezte: egyelőre nincs szó arról, hogy Putyin és Zelenszkij telefonon kapcsolatba lépjen egymással.

Közölte: a Kreml nem érti, mire gondolhatott Zelenszkij, amikor azt mondta, hogy Oroszországnak az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban egy B-tervet kell készítenie. „Oroszország a katonai konfliktus befejezéséről céljai elérésének kontextusában gondolkodik” – fogalmazott. Emlékeztetett Trump szavaira, miszerint Kijev folyamatosan területeket veszít. „Holnap a helyzet más lesz, mint ma” – nyilatkozott.

Peszkov nem tartotta célszerűnek, hogy nyilvánosan kommentálja a Donyec-medencében létrehozandó szabad gazdasági övezet és a zaporizzsjai atomerőmű közös üzemeltetésének ötletét, amely állítólag szerepel az amerikai béketervben. A Kreml szóvivője nyilvánvalónak nevezte, hogy az EU-ban növekszik az elégedetlenség az olyan vezetőkkel szemben, akik az ukrajnai konfliktus folytatását szorgalmazzák, a saját adófizetőik terhére. Úgy vélekedett hogy az általa emlegetett politikusoknak nehéz dolguk lesz a következő választásokon.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi Ukrajna

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:28
Emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Nemzetközi A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:07
Érkeznek haza a koporsók az iráni háborúból.
Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
Nemzetközi Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:50
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
Nemzetközi Érkezik az újabb szankciós csomag Oroszország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:40
Az európai uniós tagállamok képviselői csütörtökön megegyeztek a 21. szankciócsomagról Oroszország ellen.
Nemzetközi Bekeményít Németország, még több afgán bevándorlót toloncolhatnak ki
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:10
Kiszélesítették a német hatóságok a kitoloncolható afgánok körét, így ez a lehetőség már nemcsak a bűnelkövetőkre terjed ki – közölte szerdán Roman Poseck, Hessen tartomány belügyminisztere.
Nemzetközi A háború lezárásáról is tárgyalt az amerikai és az orosz külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:57
Az ukrajnai rendezés lehetőségéről is tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter Manilában – közölte csütörtökön az orosz külügyi tárca.
Nemzetközi Nagy bejelentés az Egyesült Államoktól, újabb ország indíthat polgári célú atomprogramot
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:45
Átfogó atomenergetikai együttműködésről állapodott meg Egyesült Államok és Szaúd-Arábiába. E szerint az Egyesült Államok segíteni fogja Szaúd-Arábiát az atomenergia-termelés elindításában – közölte az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán.
Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG