2p

Két atomtengeralattjáró „megfelelő régiókba” való telepítését rendelte el az amerikai elnök, válaszul Dmitrij Medvegyev, az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának alelnökének „rendkívül provokatív” kijelentéseire.

A lépést Trump a Truth Social platformon jelentette be, hozzátéve: „A szavaknak súlya van, és gyakran nem szándékolt következményekhez vezethetnek. Remélem, ez most nem így lesz” – számol be róla a BBC.

A katonai protokollnak megfelelően az amerikai elnök nem közölte, hogy pontosan hová vezényelték a tengeralattjárókat, illetve azt sem, hogy nukleáris meghajtású vagy nukleáris fegyverzettel ellátott eszközökről van-e szó.

Az amerikai USS Michigan atomtengeralattjáró már jó ideje szolgálatban van
Az amerikai USS Michigan atomtengeralattjáró már jó ideje szolgálatban van
Fotó: Wikipédia

A háttérben egyre élesedő szóháború áll. Medvegyev az elmúlt napokban nyíltan megfenyegette az Egyesült Államokat, válaszul Trump ultimátumára, amelyben augusztus 8-i határidőt szabott Moszkvának egy ukrajnai tűzszünet elfogadására. Ellenkező esetben súlyos gazdasági szankciókat helyezett kilátásba, elsősorban az orosz olaj- és nyersanyagexportot célozva.

Medvegyev, aki 2008 és 2012 között töltötte be az orosz elnöki posztot, az X-en közzétett üzenetében Trump követeléseit „ultimátumjátéknak” nevezte, és úgy fogalmazott: „Minden új amerikai ultimátum fenyegetés, egy újabb lépés a háború felé.” A Telegramon később a „halott kéz” néven ismert orosz nukleáris megtorló rendszer bevetésének lehetőségét is megpendítette, amit szakértők burkolt atomfenyegetésként értelmeztek.

Trump pénteken újságírók előtt is megerősítette, hogy döntése védelmi célokat szolgál: „Egy volt orosz elnök nyílt fenyegetést tett. Nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük az amerikai népet.”

A Kreml hivatalosan nem reagált Trump bejelentésére, de a moszkvai tőzsde érezhetően visszaesett a hír nyomán.

A két politikus közti feszültség a közösségi médiában zajló, egyre személyesebb hangvételű támadásokban is tetten érhető. Trump Medvegyevet „Oroszország bukott volt elnökének” nevezte, „aki azt hiszi, hogy még mindig elnök”. Arra is figyelmeztette, hogy „vigyázzon a szavaira”, mert „nagyon veszélyes területre lépett”.

Medvegyev régóta élesen bírálja a Nyugatot, és a 2022-ben indított teljes körű ukrajnai invázió elszánt támogatója maradt – teszi hozzá a BBC.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
Elek Lenke | 2026. július 26. 17:01
Rosztov-Velikijben épül a világ első 3D nyomtatással épített szállodakomplexuma, Jaroszlavl megyében, a festői Nyero-tó partján. A fő épületet, a vendégházakat, az egész évben nyitva tartó úszómedencéket, a hajóállomást és az épületek belsőépítészeti struktúráját egyaránt így hozzák létre. A legmodernebb technológia ellenére maga a komplexum a rosztovi Kreml stílusát idézi. A projekt több mint 1 milliárd rubelbe kerül.
Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG