5p

Az orosz-ukrán háború 831. napjának főbb hírei.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Katarba érkezett, hogy találkozzon Tamim bin Hamad al-Thani sejkkel, a katari emírrel. Zelenszkij az X-en közölte, hogy a tervek szerint megvitatják Katar részvételét az Oroszország által elrabolt ukrán gyermekek hazatérésének segítésében, továbbá tárgyalnak kétoldalú gazdasági és biztonsági kérdésekről is.
  • A Kreml „zsarolásnak” minősítette Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter megjegyzéseit, miszerint Washington nem tűrné, hogy Kína növelje a kettős felhasználású, azaz a polgári és katonai célokra egyaránt felhasználható termékek Oroszországba irányuló exportját. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Washington hangneme teljesen elfogadhatatlan, és Moszkva szolidáris Pekinggel.
  • Emmanuel Macron francia elnök Normandia partjainál fogadja Joe Biden amerikai elnököt, Károly brit királyt és Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt, az 1944. június 6-i partraszállásban részt vevő három fő ország képviselőjét. Az eseményre Zelenszkijt és mintegy 200 háborús veteránt is várnak. A Kreml Ukrajna elleni háborúja miatt Vlagyimir Putyin kormányát képviselő orosz tisztségviselőt nem hívta meg az Élysée-palota. Normandiában tartózkodva Biden leül tárgyalni Zelenszkijjel is - közölte Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
  • Ukrajna üdvözölte azt a washingtoni bejelentést, hogy Kamala Harris amerikai alelnök részt vesz az Ukrajnával foglalkozó közelgő csúcstalálkozón, annak ellenére, hogy korábban Biden részvételét sürgette. „Fontos hír, hogy megerősítették Kamala Harris amerikai alelnök részvételét a június 15-16-án Svájcban tartandó békecsúcson” - közölte Andrij Jermak, Zelenszkij hivatalának vezetője a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában.
  • Az orosz erők megöltek egy embert és megsebesítettek ötöt az ukrajnai kelet-donyecki régióban. "Ezek a ma reggeli bombázások következményei a donyecki régióban” - közölte annak kormányzója, Vadym Filashkin.
  • Az ukrán erők az éjszaka folyamán 22, Oroszország által indított drónt lőttek le - jelentette szerdán a Kyiv Independent. Az ukrán légierő reggeli frissítésére hivatkozva a kiadvány azt írta, hogy a drónokat „állítólag az oroszok által megszállt Krím-félszigeten lévő Csauda-fokról és az oroszországi Kurszki területről indították, amely mintegy 95 kilométerre található az orosz-ukrán határtól”. 

  • Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az orosz légi és tüzérségi csapások semmisítettek meg az ukrán Horticja hadműveleti-stratégiai csoporthoz és az idegenlégióhoz tartozó fegyver- és hadfelszerelés-raktárokat. Az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hatból öt frontszakaszon előrenyomult, és 12 ukrán ellenrohamot vert vissza, közülük hetet Harkiv megyében. A Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek csaknem 1600 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén.
  • A védelmi minisztérium a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett három harckocsit, 12 páncélozott harcjárművet, köztük egy amerikai Strykert, két amerikai M113-as páncélozott szállítójárművet, egy amerikai M109-es Paladin és egy német Panzerhaubitze 2000-es önjáró, valamint négy amerikai M777-es és egy M198-as vontatott tarackot, HIMARS és Vilha sorozatvetők tíz rakétáját, két francia HAMMER irányított légibombát, két Patriot légvédelmi rakétát, továbbá 55 drónt.
  • Minden francia katonai kiképző Ukrajnában „legitim célpont” lenne az orosz fegyveres erők számára - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

  • Egy moszkvai kerületi bíróság szerdán 50 ezer rubeles (mintegy 200 ezer forintos) pénzbírsággal sújtotta Hosszija Hidari iráni állampolgárt közigazgatási szabálysértés címén, az orosz hadsereg lejáratása miatt. Hidari nyilvános helyen olyan pólót viselt, amelynek ujján Ukrajna címere, az elején pedig a zászlaja volt. A RIA Novosztyi hírügynökség szerint ez volt a maximálisan kiszabható bírság az orosz fegyveres erők alkalmazásának lejáratására irányuló nyilvános akciókról rendelkező törvénycikkely első része alapján.
  • Magyarország 37,2 millió forint értékű egészségügyi felszereléseket juttatott el Ungvárra a kormány döntése alapján a készleten lévő tartalékokból, az ottani kórházban kezelt sebesült katonák gyógykezelésére.
  • Szerdán megkezdte munkáját az a bizottság, amelynek feladata az orosz és fehérorosz befolyás vizsgálata Lengyelországban - közölte Donald Tusk miniszterelnök, miközben egyre nagyobb a félelem, hogy Moszkva megpróbálja destabilizálni az országot.

(Guardian, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Moszkvába utazik Trump különmegbízottja
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 15:40
Steve Witkoff kedden délután tárgyal Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai háború lehetséges lezárásáról.
Nemzetközi A nap képe: nem akárhogy fogadta Zelenszkijt az egyik legfontosabb európai vezető
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 14:13
Az ukrán elnök a párizsi Élysée-palotában tesz látogatást hétfőn.
Nemzetközi Orbán Viktor dörzsölheti a tenyerét: nagy bajok vannak Ursula von der Leyen tervével
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 13:52
Nem a magyar miniszterelnök dugja be a botot a küllők közé az orosz vagyon Ukrajna érdekében történő felhasználásának kérdésében.
Nemzetközi Újabb lövöldözés Oroszországban
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 12:36
Győzelmi jelentés Donyeckből, megakadályozott merénylet a Krímen – megszólalt az orosz védelmi minisztérium hétfőn délelőtt.
Nemzetközi Tágra nyitja a kapukat Putyin a kínaiak előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 11:26
Új rendelet lépett hatályba.
Nemzetközi Szijjártó Péter megszólalt a moszkvai tolmácsolásról
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 10:36
Ő is be tudott volna segíteni a miniszterelnöknek.
Nemzetközi Donald Trump: Ukrajnának van néhány „nehéz, aprócska problémája”
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 09:46
A korrupciós botrány nem segíti a háború lezárását. Hétfőn Moszkvába érkezik az amerikai elnök különmegbízottja.
Nemzetközi Kipróbálták az átalakított választási rendszert türk barátainknál
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 07:04
Hivatalos eredmények csak két hét múlva várhatók Kirgizisztánban.
Nemzetközi Lecserélt ukrán vezetővel tárgyaltak az amerikaiak a békéről
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 06:44
Az Egyesült Államok „hallja és támogatja Ukrajnát”?
Nemzetközi Rendkívüli kegyelmet kért Benjámin Netanjahu
Privátbankár.hu | 2025. november 30. 15:23
Bűnösségének beismerése nélkül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG