2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Aleksandar Vučić a szerb alkotmány alapján nem jelöltetheti magát harmadjára is elnöknek. Idő előtt lemond tisztségéről, később pedig miniszterelnökként térhet vissza a politikába. 

Lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vučić, de ez után is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és részt vesz a következő parlamenti választási kampányban – írja a szerb államfő bejelentése alapján az MTI.

Vučić szerint elnöksége alatt több mint 550 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, jelentős külföldi beruházások érkeztek Szerbiába, és tizenkét év alatt 651 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út épült. Bejelentette azt is, hogy a kormány rövidesen ismerteti az új nyugdíjprogramot, amelynek részeként még az év vége előtt jelentős nyugdíjemelést ígért.

A leköszönő köztársasági elnök emellett arról beszélt, hogy előrehozott elnökválasztást és parlamenti választást tartanak hamarosan.

A szerb alkotmány szerint ugyanaz a személy összesen két cikluson keresztül lehet az ország köztársasági elnöke, Vučić második elnöki mandátuma 2027 májusában jár le. A politikus miniszterelnöknek még jelöltetheti magát a Szerb Haladó Párt színeiben. 2012 és 2014 között miniszterelnök-helyettes, 2014 és 2017 között pedig miniszterelnök volt, ez után választották meg államfőnek. 

Vučić helyét lemondása után Ana Brnabić házelnök veheti át, aki a szerb törvények szerint legfeljebb három hónapig maradhat hivatalban ügyvezető elnökként. Az államfő lemondása után 90 napon belül új elnökválasztást kell kiírni, a választás kiírása és a szavazás napja között legalább 30, de legfeljebb 60 napnak kell eltelnie.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:59
A spanyol kormány adatai szerint Ceutába július végén körülbelül 80 ezer ember jutott be illegálisan.
Nemzetközi Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:26
Még felügyelet mellett sem lenne erre lehetőségük. 
Nemzetközi Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 12. 18:11
Nagymintás vizsgálatok igazolták, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni védőoltás nem okoz autizmust, Donald Trump ennek ellenére is ragaszkodik az elméletéhez. A kanyaró az egyik legfertőzőbb, emberek között terjedő vírus, az aggódó szülőkre épített ellenkampány ezért katasztrofális következményekkel járhat. Romániában minimum 30 gyerek halt bele a vírusba az elmúlt években, miután visszaesett az átoltottság.
Nemzetközi Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:10
A területen korallzátonyok mellett teknősök, vándormadarak, és tengeri emlősök élnek.
Nemzetközi Financial Times: Izrael lakhatatlanná teszi Dél-Libanont
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:16
A brit üzleti lap tényfeltáró cikke szerint az izraeli erők szisztematikusan és tömegesen romboltak le otthonokat, utakat és gazdaságokat a libanoni Hezbollahhal kötött tűzszünet ellenére.
Nemzetközi Súlyos döntés hoztak a románok: nekik le kell állítani az atomerőművüket
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:46
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Cernavodánál.
Nemzetközi Lépett Németország: jelentősen bővítik a hírszerző szolgálatok jogköreit
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:29
Átfogó reform indult, hogy reagáljanak az Oroszország felől érkező fenyegetésekre. 
Nemzetközi Litvánia tartós védkezésre kényszerül a szomszédaival szemben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:10
Járművek mozgását gátló árkokat alakítanak ki az orosz és a fehérorosz határnál.
Nemzetközi Újabb kihívásokkal néz szembe a német export
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:35
Ezúttal a Rajna alacsony vízállása veszélyezteti a kivitelt.
Nemzetközi Ezt mindenki meg fogja érzeni, rossz hír érkezett az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:19
Az ország energiaügyi információs hivatala szerint  86,81 dollár lehet a Brent nyersolaj ára. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG