2p

A hadsereg további fejlesztését sürgette a fegyveres erők parlamenti biztosa.

A 2022 februárjában, az ukrajnai háború kitörése nyomán meghirdetett védelmi "korszakváltás" és az azzal járó fejlesztési alap létrehozása ellenére a német hadseregnek további erőfeszítéseket kell tennie a haderőfejlesztés irányába - közölte a fegyveres erők német parlamenti biztosa. 

Jóllehet Eva Högl kiemelte, hogy a Németország védelmi képességeinek fejlesztését előirányzó Zeitenwende (korszakváltás), vagyis a háború nyomán elhatározott 100 milliárd eurós haderőfejlesztési program "jó úton halad", a hadseregről szóló 2023-as jelentésében további - elsősorban infrastrukturális és személyzeti - fejlesztéseket sürgetett.

Jó úton halad a német haderő, de... Fotó: Depositphotos
Jó úton halad a német haderő, de... Fotó: Depositphotos

A hadsereg nagyon komoly létszámhiánnyal küzd, kiemelve, hogy így nehéz lesz teljesíteni a program egyik célját, mely a katonák számát a jelenlegi 181 ezerről 2031-re 203 ezerre növelné.

A felszereléshiányra kitérve felhívta a figyelmet a lőszerek, valamint a kisebb eszközök, például éjjellátók hiányára, s leszögezte, hogy több tankra és légvédelmi eszközre is szükség van.

A jelentésben sürgette továbbá a katonák szálláshelyének javítását is.

Olaf Scholz kancellár 2022 februárjában, alig néhány nappal az Oroszország indította ukrajnai háború kitörése után jelentette be a korszakváltás nevű programot.

A haderőfejlesztésre előirányzott összegből Németország modern fegyvereket kíván beszerezni, valamint arra törekszik, hogy elérje a NATO által kitűzött célt, mely szerint a tagországoknak a GDP-jük minimum két százalékát a védelmi szektorba kell fektetni.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A szuperszámítógép a gall kakassal van – Foci-vb
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 14:56
Még jobban kilőttek az eddigi favorit esélyei. Spanyolország a kanyarban sincs.
Nemzetközi Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 12:17
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól történtek a fájdalmas események.
Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG