5p

Eddig nem szabtak ki bírságot, a legtöbb vállalkozó csak figyelmeztetést kapott.

Do you speak Russian? – kérdezi a Kommerszant című orosz lap, tréfásan utalva arra, hogy ma már Oroszországban is igen fontos az angol nyelv ismerete, főleg bizonyos állások betöltésénél. Csakhogy – amint ez a lap cikkében bemutatott történetekből kiderül – nemcsak sérti az oroszok büszkeségét, hanem sok esetben már jogszabályba is ütközik.

Létezik ugyanis egy olyan törvény, amely korlátozza az angol szavak használatát. Nyilvánvaló, hogy a világmárkákkal – amelyek több mint 30 éve jelen vannak az orosz piacon, mint a McDonald's – nem tudnak mit kezdeni, hiszen a brand nevét nem változtathatják meg. (Sok esetben ezeket is átírják cirill betűkre, ami azt jelenti, hogy a cég beágyazódott az ország gazdaságába.)

De azt nagyon nem veszik szívesen az oroszok, ha hazai cégek használnak angol kifejezéseket. Ezek a jogszabályok nemcsak az orosz nyelvet védik, hanem el akarják kerülni a „nyugatosodást”.

Törvény korlátozza az angol szavak használatát
Törvény korlátozza az angol szavak használatát
Fotó: DepositPhotos.com

Az ellentmondások köre széles, hiszen a legrangosabb orosz egyetemeken, de a középiskolákban is tanulnak a diákok angolul, franciául vagy spanyolul. Az összes üzletember, diplomata, politikus és informatikus kell, hogy beszéljen angolul, nem beszélve arról a több milliónyi oroszról, akik nem a hazájukban élnek.

Az még belefér, hogy mondjuk a moszkvai metróállomsok neve ki legyen írva angolul is, a cirill betűket nem ismerők miatt. De a szverdlovszki régióban a közelmúltban 600 esetben állapították meg az „oroszosítási” törvény megsértését.

Eddig nem szabtak ki bírságot, a legtöbb vállalkozó csak figyelmeztetést kapott. A regionális Roszpotrebnadzor nevű fogyasztóvédelmi ügynökség a leggyakoribb szabálytalanságnak az angol szavak használatát ítéli, például a különféle weboldalakon és piactereken található terméklistákon.

A közösségi média szerepe itt is erős

A vállalatok gyakran használnak átírásokat vagy angolosított szavakat hirdetéseikben, ami szintén jogsértésnek minősül. Az angolosítás szokása onnan is ered, hogy évtizedekig Oroszországban a külföldi termékeknek sokkal nagyobb volt az ázsiója. Időközben megjelent az internet és a közösségi média, amelynek közös nyelve az angol. A Facebook-kommenteknél észrevehető, hogy az oroszok jelentős része angolul fejezi ki tetszését valami iránt, vagy éppen jegyzi meg egy youtube-on látott dalt illetően, hogy kedveli-e vagy sem.

Súlyosabb esetben, az illetékes bíróság döntése alapján felveszik az oldal címét – domain nevét – a tiltott weboldalak nyilvántartásába, és kérik a távközlési szolgáltatókat annak blokkolására.

Lakóparkok nevére is vonatkozik

A 2025. június 24-én hozott szövetségi törvény módosítja a fogyasztóvédelmi jogszabályokat és kimondja, hogy a nyilvánosan közzétett információknak orosz nyelvűnek kell lenniük. Ez vonatkozik a plakátokra, hirdetőtáblákra, útvonalbeli eligazításokra, a szervezetek weboldalaira, sőt, egyes lakóépületek – például lakóparkok – nevére is.

A nagy- és kiskereskedők, beruházók, vendéglátóipari egységek és szolgáltatóláncok számára sok munkával jár ez az átállás, különösen azoknál, amelyek több telephellyel és nagyszámú médiummal rendelkeznek– nyilatkozta Vaszilij Ruban, az egyik urali nagyvállalat alelnöke. Nem egyszerűen arról van szó, hogy ki kell cserélni egy fogalmat vagy nevet, hiszen annak hossza, a betűk formája, szavak sorrendje megváltozik. Ehhez sok vállalatnak gyakorlatilag újratervezésre van szüksége, hogy megfeleljen a szabályoknak.

Sokba kerül a névváltás

Amikor a törvény új verziója először megjelent, néhány angol nyelvű cégnév tulajdonosa   komolyan elkezdett aggódni és költségvetéseket kezdtek készíteni a teljes cserékhez. Marianna Hadzsis, a Poligon-Media reklám- és produkciós cég ügyvezető igazgatója rámutatott, hogy egy angol nyelvű név a jövőben is használható, de csak ha bejegyzett védjegy, ezért sok vállalkozó a meglévő nevek legitimálása mellett döntött egy új helyett. De a hivatalos bejegyzés sokáig tart.

Nem minden vállalkozó hajlandó szívesen pénzt költeni az arculatváltásra és a cégtábla cseréjére, ez a munkafolyamat ugyanis legalább 100 000 rubelbe kerülhet. A cikk szerzője egy példát hoz fel arra, hogy egy Cseljabinszk megyei kávézó hirtelen népszerűvé vált a közösségi médiában, amikor a tulajdonos a kávézó nevét „Love”-ról „Oleg”-re változtatta. Ezzel eleget tett a törvénynek, és mivel ugyanolyan hosszú az eredeti név, mint az új, nem került olyan sokba a csere se.

Ekkor természetesen az egész weboldalt is át kell formálni és új cégbejegyzést kérni, ami ugyancsak nem történik meg egyik percről a másikra.

A nyugati világmárkákra nem vonatkozik

Világos, hogy mindez a világmárkákra nem vonatkozik. A Diort vagy a Chanelt nem fogják lefordítani oroszra vagy átírni cirill betűkre, hiszen ezt a márkanév tulajdonosa nem engedi. Ráadásul az ukrajnai háború miatt az orosz piacról kivonult nyugati márkák jelentős része   kezd visszaszivárogni.

Az ázsiai országokban sem írják át saját ábécéjükre a márkaneveket, igaz, ott nincs is politikai felhangja az esetleges cserének. Ami a weboldalakat és a fogyasztóvédelmi tájékoztatókat illeti, érthető, hogy fontos az orosz nyelvű tájékoztatás, bár az a tény, hogy a közösségi média révén bárki bármit felrakhat az eladható holmik közé, ez elég irreális álomnak tűnik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 15:16
Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a „változás tömbje” néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
Nemzetközi Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:16
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre. Az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve „migrációval kapcsolatos” problémák megoldását célzó programokra fordítják majd – tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
Nemzetközi A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 11:46
Nagy vita dúlt Írországban arról, hogy bojkottálják-e az Izrael elleni vasárnapi Nemzetek Ligája mérkőzést a gázai történések miatt – az ír csapat végül a játék mellett döntött. Az írek izlandi szövetségi kapitánya szerint a „népirtás ellen” játszanak.
Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG