3p

„Az orosz fenyegetés itt van”, mondta a francia elnök, aki kiterjesztené a francia nukleáris védőernyőt is Európa fölé.

Az ukrajnai béke szavatolása a francia elnök szerint „talán európai erők bevetését is magában foglalja majd”. Emmanuel Macron szerda este a francia országos televíziós csatornákon a nemzethez intézett beszédében elmondta, Franciaország a jövő héten Párizsban összehívja azon országok vezérkari főnökeit, amelyek készek garantálni a jövőbeni békét Ukrajnában.

A francia elnök közölte, az ukrajnai béke szavatolása „talán európai erők bevetését is magában foglalja majd”.

„Nem harcolni mennének, nem mennének a frontvonalba harcolni, hanem éppen ellenkezőleg, azután mennének oda, miután a béke aláírásra került, hogy garantálják annak teljes körű betartását”

- mondta.

„Már a jövő héten összehívjuk Párizsban azoknak az országoknak a vezérkari főnökeit, amelyek vállalni kívánják az ezzel kapcsolatos felelősségüket” – jelentette ki a francia elnök, aki szerint

„az orosz fenyegetés itt van, és határok nélkül érinti Európa országait”.

„Ebben a veszélyekkel teli világban őrültség lenne szemlélődőnek maradni” – fogalmazott az államfő.

Emmanuel Macron szerint Oroszország „az ukrán konfliktust már globális konfliktussá változtatta”, azzal, hogy „megsértette határainkat azért, hogy ellenfeleit meggyilkolja”, „manipulálta a romániai és moldovai választásokat”, „kibertámadásokat szervezett kórházaink ellen” és „megpróbálta manipulálni a közvéleményünket a közösségi oldalakon terjesztett hazugságokkal”.

Véleménye szerint „ez az agresszió úgy tűnik, nem ismer határokat”.

Emmanuel Macron jelezte, hogy Franciaország „továbbra is elkötelezett a NATO és az Amerikai Egyesült Államokkal való partnerség mellett”.

„De többet kell tennünk, meg kell erősítenünk a függetlenségünket a védelem és a biztonság terén. Európa jövőjéről nem dönthetnek Washingtonban vagy Moszkvában” – hangsúlyozta.

A francia elnök kijelentette, hogy „stratégiai vitát kíván nyitni” a francia nukleáris védőernyő kiterjesztéséről egész Európára, de annak bevetéséről a döntés továbbra is a francia elnök hatáskörében maradna.

„A leendő német kancellár (Friedrich Merz) történelmi felhívására válaszolva úgy döntöttem, hogy stratégiai vitát kezdeményezek arról, hogy elrettentő fegyverünkkel megvédjük szövetségeseinket az európai kontinensen”

- mondta Macron. Ugyanakkor „bármi történjék is, a döntés mindig is a köztársasági elnök, a fegyveres erők vezetőjének kezében volt és marad” – tette hozzá.

A francia nukleáris elrettentő erő európai kiterjesztésének lehetőségével Emmanuel Macron Friedrich Merz kérésére utalt, aki szerint az Egyesült Államok visszavonulásával Európának fel kell készülnie „a legrosszabb forgatókönyvre”, egy biztonsági garancia nélküli NATO-ra.

Az amerikai-európai kapcsolatok aktuális kérdéseit illetően a francia elnök úgy vélte, hogy fel kell készíteni Európát „arra a lehetőségre, hogy az Egyesült Államok esetleg úgy dönt, hogy vámokat vet ki az európai árukra”, ahogyan azt Kanadával és Mexikóval szemben is megteszi.

„Ez a döntés, amely érthetetlen mind az amerikai gazdaság, mind a miénk számára, következményekkel jár majd egyes iparágainkra”

- vélte a francia elnök. „Miközben európai kollégáinkkal együtt készülünk a visszavágásra, továbbra is mindent megteszünk, hogy világossá tegyük, hogy ez a döntés mindannyiunknak árt” – mondta a francia elnök.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG