3p

Oroszország légtérsértése Lengyelországban és Romániában arra figyelmeztet, hogy fel kell gyorsítani és el kell mélyíteni a közös európai védelmi felkészültség és az Ukrajnának nyújtott támogatás fokozását célzó erőfeszítéseket – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke az október elsejei informális uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében, amelyet az EU-tagállamok vezetőinek küldött el pénteken.

Az Európai Unió Tanácsának e félévben soros dán elnöksége keretében Koppenhágában tartandó találkozóra szóló, az interneten is közzétett meghívólevelében Costa aláhúzta: Európának többet kell tennie saját megvédelmezésének érdekében.

„Az irány egyértelmű: olyan Európát építünk, amely képes hatékonyan, önállóan és együtt reagálni a ma és a holnap fenyegetéseire” - fogalmazott a portugál politikus az MTI szerint.

Az elmúlt hónapokban az EU és tagállamai fontos lépéseket tettek a védelmi finanszírozás fellendítése, ipari bázisának támogatása és a képességfejlesztésre irányuló közös erőfeszítések mellett különösen a fokozott interoperabilitás, a közös beszerzés és a keresleti elképzelések összehangolásának terén.

Minden egyes elköltött eurónak meg kell erősítenie a közös európai biztonságot és az EU stratégiai autonómiáját – húzta alá.

Közölte: le kell vonni az ukrajnai háború tanulságait, egyebek között az ukrán védelmi iparral való együttműködés megerősítése révén, „Ukrajna egyedülálló tapasztalataira támaszkodva”.

António Costa szerint el el kell mélyíteni a közös európai védekezést
António Costa szerint el el kell mélyíteni a közös európai védekezést
Fotó: Európai Tanács

Costa levelében azt javasolta: Koppenhágában az Európai Tanács tagjai vitassák meg, hogy a korábbi döntésekre építve hogyan gyorsítható fel a közös képességfejlesztés. Folytassanak vitát arról, hogy az EU miként járulhat hozzá az egyre nagyobb fenyegetésekkel szembesülő, Európa kelet régiójában fekvő tagállamok támogatásához, illetve miként biztosíthatják a hatékony politikai felügyeletet és koordinációt, különösen a képességbeli hiányosságok nyomon követése és az előrehaladás érdekében, s e célból hogyan lehetne megerősíteni a védelmi miniszterek szerepét az Európai Unió Tanácsában.

„Biztonságunk Ukrajna biztonságához kötődik. Koppenhágában ezért azt is meg szeretném vitatni, miként lehetne tovább támogatni Ukrajnát, és hogyan lehetne igazságos és tartós békét elérni” - fogalmazott.

Kijelentette: annak érdekében, hogy az EU segítse Ukrajnát, különösen azt kell megvizsgálni, hogyan lehet továbbra is támogatni az ukrán fegyveres erőket, mint az ország szuverenitásának és biztonságának elsődleges garanciáját, továbbá növelni az Oroszországra helyezett nyomást, egyebek között a szankciók szigorítása révén.

Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának is folytatódnia kell- jelentette ki az Európai Tanács elnöke, aki úgy vélekedett, hogy a háború ellenére Ukrajna reformtörekvései figyelemre méltóak.

Kiemelte: biztosítani kell, hogy ez a lendület a csatlakozás felé tett valódi lépésekben tükröződjön.

Mindkét témára, az európai védelem erősítésére és az Ukrajnának nyújtott támogatás kérdésére az Európai Tanács október végén tervezett brüsszeli ülésén a tagállami vezetők visszatérnek, és hivatalossá teszik iránymutatásaikat – tette hozzá  António Costa meghívólevelében, amely minden uniós tagország vezetőjének, így Orbán Viktor miniszterelnöknek is szól.   

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hogyan lehet valaki egyszerre a CBS News tudósítója és a KGB tisztje?
Elek Lenke | 2026. március 1. 18:10
A világ egyik legnagyobb akcióhőse lehetne, Stirlitz kapitány és James Bond kalandjait messze felülmúlva. Szovjet – és angol – újságíró volt egyszerre, afféle fedőfoglalkozásként, de egyben diplomata és KGB-tiszt, nem mellesleg a Szovjetunió legnagyobb luxusautó-gyűjteményének tulajdonosa. Csoda, hogy még nem készült film az életéről.
Nemzetközi Őt is megölték? Mahmud Ahmedinezsád haláláról érkeznek hírek
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 17:24
Célzott támadásban halhatott meg a holokauszttagadó iráni exelnök, akit Magyarországon is vendégül láttak – a hírt azonban egyelőre nem erősítették meg hivatalos források.
Nemzetközi Most kezd fájni Amerikának is a háború: több katona is elesett
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 16:47
Az USA bejelentette: három katonát már elvesztettek a hadműveletben, öt súlyos sebesült is van.
Nemzetközi Már halálos áldozatai is vannak az iráni válaszcsapásoknak – Dubaj utcái kiürültek (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 15:09
Az iráni ellentámadás nem igazán tud átjutni a légvédelmi rendszereken, de az anyagi károk mellett már személyi sérülések és néhány haláleset is köthető hozzájuk.
Nemzetközi Így ömlik a pénz Putyin állítólagos szeretőjéhez
Kormos Olga | 2026. március 1. 14:49
Bár sem Vlagyimir Putyin, sem Alina Kabajeva soha nem ismerte el viszonyukat, az papírokkal igazolható, hogy hány milliárd rubelt csatornáztak be az állítólagos szeretőnek.
Nemzetközi Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:58
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.
Nemzetközi Durvul a helyzet: megrohamozzák az amerikai követségeket, konzulátusokat
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:47
Jelentős a feszültség a régióban: Karacsiban a konzulátust, Bagdadban a nagykövetséget vették célba az Amerika-ellenes tüntetők, Pakisztánban le is lőttek közülük többeket. Irán közben a régió számos országa ellen rakétatámadásokat indít.
Nemzetközi Iráni háború: Szijjártó Péter egy fontos helyzetjelentést és egy követelést tett közzé
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:17
A külgazdasági és külügminiszter is összefoglalta a helyzetet vasárnap reggel.
Nemzetközi Mi történik Iránban? Vasárnap reggeli összefoglaló
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 08:57
Számos vezető beosztású iráni politikus és katona halott, és bár az ellentámadások széleskörűek, egyelőre eredménytelenek. Az iráni nép reakciója nem egységes – az emberek fele ünnepel Hámeini halála miatt, a másik fele gyászol és bosszút esküszik. Vasárnap reggeli összefoglaló.
Nemzetközi Hivatalos: az ajatollah is meghalt az izraeli-amerikai támadásban (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 22:53
Ali Hámenei ajatollah, Irán vezetője is életét vesztette a szombati légicsapásokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG