4p

Nincs elég jármű, talpal a fronton egyre több orosz katona.

Finnország 188 millió eurós katonai segítséget ad Ukrajnának légvédelmi rendszerek és nagy kaliberű lőszerek formájában - derült ki szerdán Kijevben, az erről szóló egyezményt Volodimir Zelenszkij ukrán és Alexander Stubb finn elnök írta alá.A finnek eddig összesen kétmilliárd eurós katonai és 700 millió eurós humanitárius segélyt adtak a háború kitörése óta. A két vezető egy 10 évre szóló kétoldalú biztonsági egyezményt is aláírt. A finn elnök megerősítette, hogy semmi nem indokolja, hogy finn katonák jelenjenek meg Ukrajában.

Harkiv közelében ismét fellángoltak a harcok
Harkiv közelében ismét fellángoltak a harcok
Fotó: EPA/SERGEY KOZLOV

  • Biztonsági egyezményt készít elő Ukrajna és Japán. Volodimir Zelenszkij ukráén elnök erről telefonon tárgyalt Fumio Kishida japán kormányfővel. Ez már a harmadik előzetes konzultáció ebben a témában. A távol-keleti ország eddig 12 milliárd dollárnyi segítséget adott Ukrajnának és továbbit is ad idén. Zelenszkij szerint a tokiói vezető megerősítette, hogy felgyorsítják az orosz vagyon elkobzását. Kijev a katonai segítségen kívül az újjáépítésben is számít Japánra, főleg építőpipari gépek terén.
  • Lettország idén 9,6 millió euró értékű segítséget ad Ukrajnának, erről szerdán döntött a rigai kormány, a döntésről Olena Kondratyuk, a Verhovna Rada (ukrán parlament) alelnöke szánolt be Facebook oldalán. A pénzből 5,3 millió euró megy az újjáépítésre és 4,3 millió euró a hadseregnek. A lettek elsősorban Csernyihiv megye szociális infrastruktúrájának a helyreállításába szállnak be.

  • Ukrajna nem használt külföldi gyártású fegyvert az oroszországi Tatárföldön lévő célpontok elleni keddi dróncsapások során - jelentette ki szerdán Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője. Az ukrán Szabadság Rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy a támadás egy dróngyártó üzem ellen irányult, az üzem mellett pedig egy épületet az orosz légvédelem talált el. Szavai szerint folytatódni fognak az oroszországi területek elleni támadások olyan létesítmények ellen, amelyek közvetlenül részt vesznek az Ukrajna elleni háborúban. Megjegyezte, hogy az ukrán dróngyártás "nagyon dinamikusan fejlődik".
  • Az északkelet-ukrajnai Szumi megye kormányzói hivatala arról tájékoztatott a Telegramon, hogy az orosz erők szerda délelőtt rakétatámadást indítottak a régióban lévő Krasznopilszk térsége ellen, aminek következtében egy ember meghalt, további kettő, köztük egy hároméves gyerek pedig megsebesült. Oleh Szinyehubov, a keleti Harkiv megye kormányzója közölte a Telegramon, hogy a kórházban meghalt az a 11 éves fiú, aki a keddi orosz támadásban sérült meg a Kupjanszk közelében fekvő Novooszinove településen. A szomszédos Donyeck megyei ügyészi hivatal tájékoztatása szerint három helyi lakos sérült meg a Mikolajivka település elleni keddi orosz támadásban. Az ukrán légierő arról számolt be, hogy a levegőben megsemmisítették mind a négy Sahid drónt, amellyel Oroszország támadást intézett Ukrajna ellen az éjjel.

  • Az ukrán vezérkar szerdai harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 444 ezret. Az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett 11 orosz harckocsit, harminc tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 17 drónt.
  • A megszálló orosz katonák egyre többször kénytelenek gyalog megtenni nagyobb távolságokat, mert az ukrán diverzáns akciók miatt nincs elegendő szállító járművük. Ugyancsak súlyos gond, hogy az emberhiány miatt sok katonát nem engednek szabadságra - jelentette a Nemzeti Ellenállási Központ nevű ukrán szervezet.
  • Volodimir Zelenszkij szerint az orosz hadseregbe várhatóan 300 ezer új katonát akarnak besorozni egy valószínűleg június elején kezdődő átfogó offenzíva sikere érdekében. Arra az újságírói kérdésekre válaszolva, hogy idén hány tartalékost mozgósítanak az ukrán hadseregbe, Zelenszkij megjegyezte: "nincs szükségünk félmillióra". Hozzátette, hogy konkrét számot nem tud mondani.
  • Az orosz gazdaságra nehezedő példátlan szankciós nyomás ellenére 3,6 százalékkal nőtt 2023-ban a GDP, ami duplája a fejlett országok átlagának  - jelentette ki Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szerdán Moszkvában, amikor a parlamentben beszámolt a kormány előző évi teljesítménypéről. A Világbank adataira hivatkozva a kormányfő elmondta, hogy Oroszország vásárlóerő-paritáson számolva a világ öt legnagyobb gazdasága közé jutott.Ismertette, hogy az orosz gazdaság egyre kevésbé függ a nyersanyagexporttól, a nem olaj- és gáziparból származó bevételek negyedével nőttek. A szövetségi költségvetés bevételei meghaladták a 29 billió rubelt, ami közel öt százalékkal több, mint egy évvel korábban. (Az orosz rubel jelenleg mintegy 4 forintot ér.)

    (Ukrinform/UNN/Interfax Ukraine/MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG