2p

Hiába nincs halálbüntetés Washington DC-ben, az elnök ezzel fenyegetőzik. A városban fegyveres katonák járőröznek.

Donald Trump halálbüntetést helyezett kilátásba az ellen, aki Washingtonban, az Egyesült Államok fővárosában gyilkosságot követ el a jövőben – az elnök erről kormányának nyilvános ülésén beszélt kedden.

Az elnök a kabinetülésen áttekintette a fővárosban augusztus első felében indított közbiztonsági intézkedéssorozatot, aminek keretében a Nemzeti Gárda katonáit Washingtonba rendelte, és a főváros rendőrségét átmeneti időre szövetségi irányítás alá vonta.

Kifejtette, hogy a legsúlyosabb büntetés „nagyon erős megelőző” hatást gyakorol a bűnelkövetésre.

Jelenleg Washington jogrendjében, mintegy kéttucat szövetségi állammal egyetemben nem szerepel a halálbüntetés lehetősége, miután azt törölték.

Donald Trump arról is beszámolt, hogy a közbiztonság javítása érdekében megkezdett akció nyomán a fővárosban két hét alatt ezernél is több embert vettek őrizetbe bűncselekmény elkövetése miatt, vagy annak gyanújával, köztük törvénytelenül az országban tartózkodó bűnelkövetőket, valamint illegálisan tartott fegyverek tucatjait kobozták el.

A Nemzeti Gárda fegyveres tagjai járőröznek az amerikai törvényhozás, a kongresszus washingtoni épülete, a Capitolium közelében 2025. augusztus 26-án. Donald Trump amerikai elnök augusztus 11-én szövetségi ellenőrzés alá vonta Washington rendőrségének irányítását, és a Nemzeti Gárda egységeit vezényelte a fővárosba a közbiztonság helyreállításának érdekében
A Nemzeti Gárda fegyveres tagjai járőröznek az amerikai törvényhozás, a kongresszus washingtoni épülete, a Capitolium közelében 2025. augusztus 26-án. Donald Trump amerikai elnök augusztus 11-én szövetségi ellenőrzés alá vonta Washington rendőrségének irányítását, és a Nemzeti Gárda egységeit vezényelte a fővárosba a közbiztonság helyreállításának érdekében
Fotó: MTI/AP/J. Scott Applewhite

A washingtoni bűnelkövetési statisztika szerint augusztus 11-ét követően csaknem két héten át nem történt emberölés a város területén, az első ilyen eset miatt kedden indult nyomozás.

Az amerikai elnök januári hivatalba lépése óta a hetedik ülést tartotta a teljes kabinetje számára. A második Trump-adminisztráció újítása, hogy a megbeszélések nagy része nyilvános, élő közvetítésben követhető, a jelen lévő fehér házi tudósítók pedig kérdezhetnek az elnöktől és a kormánytagoktól.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
Nemzetközi Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
Vámosi Ágoston | 2026. július 1. 10:21
Tízezrek vonulnak fel minden nap az albán főváros, Tirana utcáin, miután befektetők kisajátítottak egy tengerparti területet. Előbb Donald Trump veje, majd egy milliárdos szír-katari testvérpár luxusszállodát kezdett el építeni, amivel a vagyonosabb turistákat csalogatnák a legnagyobb albán szigetre. De hogyan szerezték meg a telkeket, mi köze az ügyhöz az albán drogbáróknak, és miért csak a Zöldek állnak bele az Európai Parlamentből?
Nemzetközi Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:20
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
Nemzetközi Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:18
Milliókat keresett ingatlanokból és Trump-témájú termékekből is az amerikai elnök.
Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG