2p

Hiába fenyegette meg a republikánus képviselőket a megválasztott elnök, nem hagyták neki, hogy kibújjon egy kényelmetlen kötelezettsége alól – az amerikai kormányzat viszont leállhat.

Nem szavazta meg a képviselőház a Trump által támogatott törvényjavaslatot az amerikai kormányzati leállásának elkerülésére. Az amerikai képviselőház republikánus törvényjavaslata, amely három hónapra finanszírozza a kormányzatot, és két évre felfüggeszti az adósságplafont, csütörtök este megbukott, mivel 38 republikánus képviselő is a demokratákkal együtt a megválasztott elnök, Donald Trump által támogatott megállapodás ellen szavazott. Káncz Csaba külpolitikai szakértő szerint a most fellázadó republikánus képviselők arra számíthatnak, hogy Trump párton belüli ellenjelölteket indít ellenük a következő választásokon.

A szövetségi kormány finanszírozásáról szóló megállapodás, valamint a képviselőház és a szenátus által elfogadott és törvénybe iktatott jogszabályok nélkül a részleges leállás péntek késő este kezdődik meg. Trump és szövetségese, Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója már szerdán meghiúsított egy korábbi finanszírozási javaslatot, mivel élesen bírálta annak rendelkezéseit, így a republikánusok csütörtökön szinte egész nap egy helyettesítő tervért küzdöttek.

Az adósságplafon felfüggesztése meglepő módon az utolsó pillanatban került bele az új javaslatba, mivel az adósságplafon emelése általában hónapokig tartó tárgyalásokat igényel. Trump azonban szerdán kijelentette, hogy nem akarja, hogy amikor januárban hivatalba lép rögtön az adósságlimit emelésére kérje a kongresszust. Trump a héten az adósságplafon végleges eltörlése mellett érvelt.

(via Equilor)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG