2p

Oroszország arra számít, hogy az új magyar vezetéssel is folytatódnak a rendkívül pragmatikus kétoldalú kapcsolatok – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn Moszkvában újságíróknak.

„Arra számítunk, hogy folytatni fogjuk rendkívül pragmatikus kapcsolatainkat Magyarország új vezetésével” – mondta. Az orosz elnök sajtótitkára hangsúlyozta, hogy a magyar nép meghozta döntését, amihez Oroszország tisztelettel viszonyul. Közölte, hogy Moszkva érdekelt a jó kapcsolatok kiépítésében.

„Hallottunk a bejelentéseket (Magyar Péter részéről), amelyek a párbeszédre való hajlandóságról szóltak. Természetesen ez mind Moszkvának, mind Budapestnek hasznos lesz” – mondta Peszkov. Hozzátette, hogy Moszkvának türelemmel kell lennie, és meg kell várnia, hogy milyen lépéseket tesz majd az új magyar vezetés.

„Érdekeltek vagyunk benne, hogy jó kapcsolatokat építsünk ki Magyarországgal, akárcsak Európa összes országával. Tudjuk, hogy az európai országok esetében sajnos egyelőre nem beszélhetünk viszonosságról, de Oroszország nyitott a párbeszédre”

- nyilatkozott.

Azt javasolta, hogy az arra vonatkozó kérdéseket, hogy vajon Magyarország és más európai országok milyen mértékben igénylik a Barátság kőolajvezeték jövőbeni működését, közvetlenül ezeknek az államoknak tegyék fel. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Oroszország a világ egyik legmegbízhatóbb energiaellátója volt és marad, ebben a tekintetben a szerepét nem lehet túlbecsülni.

Dmitrij Peszkov úgy vélekedett, hogy a magyar parlamenti választások eredménye nem lesz hatással az Ukrajna körüli helyzetre.

„Nem hiszem, hogy ennek köze lenne az orosz-ukrán konfliktus alakulásának kilátásaihoz. Ez a jelek szerint két különböző folyamat. Ezért nem látok itt semmiféle összefüggést”

- mondta a Kreml szóvivője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG