2p

Augusztusban az előzetesen becsültnél nagyobb mértékben romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe, miután júliusban öthavi csúcsra emelkedett

A pénteken közzétett végleges adatok szerint a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe augusztusban 58,2 pontra süllyedt, miután júliusban 61,7 pontra, február óta a legmagasabbra emelkedett. Az augusztus 15-én közzétett előzetes becslésben 58,6 pont szerepelt מ jelentette az MTI.

A végleges adatok alapján a hangulatindex augusztusi értéke 14,3 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve, havi szinten pedig 5,7 százalékkal gyengült.

Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozás mutatója a júliusi 57,7 pontról 55,9 pontra csökkent, szemben az előzetes becslés alapján közölt 57,2 ponttal. A jelenlegi helyzetet tükröző almutató az előző havi, február óta a legmagasabb szintet jelentő 68,0 pontról 61,7 pontra, május óta a legalacsonyabbra süllyedt, meghaladva az előzetesen becsült 60,9 pontot.

A Nemzeti Gárda fegyveres tagjai járőröznek az amerikai törvényhozás, a kongresszus washingtoni épülete, a Capitolium közelében 2025. augusztus 26-án.
A Nemzeti Gárda fegyveres tagjai járőröznek az amerikai törvényhozás, a kongresszus washingtoni épülete, a Capitolium közelében 2025. augusztus 26-án.
Fotó: MTI/AP/J. Scott Applewhite

Nőnek az inflációs várakozások

Az egyéves időtávú inflációs várakozás a júliusi 4,5 százalékról 4,8 százalékra ugrott augusztusban, így továbbra is jóval a világjárványt megelőző két évben mért 2,3-3,0 százalék közötti értékek felett állt.

Az ötéves inflációs várakozás a júliusi 3,4 százalékról 3,5 százalékra emelkedett augusztusban; a hosszú távú inflációs várakozások továbbra is jelentősen magasabbak a világjárvány előtti két évben tapasztalt 2,2-2,6 százalékhoz képest.

A Michigani Egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszáma az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adó fogyasztás várható alakulásának. A Michigani Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felmérés keretében legalább 500 embert kérdeznek meg telefonon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zavar az erőben: az Egyesült Államok sem tudja, mit is akar Putyin
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 17:15
Állítanak valamit a Reuters forrásai, és állít valamit Tulsi Gabbard, aki Donald Trump kormányában a nemzetbiztonsági szervek felügyeletéért felel.
Nemzetközi Trumppal szembejön a valóság: hiába a rengeteg áldozat, mégsem követik a jó példát
Kollár Dóra | 2025. december 21. 16:50
A szigorú fegyvertartási szabályok működnek Ausztráliában, az Egyesült Államok azonban nem kér belőle. 
Nemzetközi Újabb vitatott lépés Izraeltől a megszállt területen
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 16:00
19 új zsidó telep létrehozását engedélyezte az izraeli kormány a megszállt Ciszjordániában, jelentette be vasárnap Bezalel Smotrich izraeli pénzügyminiszter, aki a Telepesügyi Hivatalt is felügyeli.
Nemzetközi Újabb halálos lövöldözés, ezúttal Dél-Afrikában
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 15:00
Kilenc ember halt meg egy dél-afrikai kocsmai lövöldözésben.
Nemzetközi Ebből mi lesz? Tiltott orosz hajót vizsgálnak Svédországban
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 12:55
A svéd vámhatóság vasárnap közölte, hogy a hatóságok átvizsgáltak egy orosz teherhajót, amely pénteken műszaki meghibásodás miatt svéd vizeken horgonyzott le, és jelenleg is ellenőrzik a rakományát.
Nemzetközi Folytatódik az olajháború, Venezuela válaszlépést ígért
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 10:30
Az Egyesült Államok lefoglalt egy olajszállító tartályhajót, amely Venezuelából indult – közölte az amerikai Belbiztonsági Minisztérium.
Nemzetközi Ausztrália Bondi Beach után: teljes átvilágítás jön a biztonságiaknál
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 09:52
A múlt hétvégi Bondi Beach-i támadás után felülvizsgálják a rendőrség és a nemzeti hírszerző ügynökségek működését Ausztráliában – erről beszélt az ország miniszterelnöke.
Nemzetközi Egy asztalhoz hívja az Egyesült Államok Ukrajnát és Oroszországot: a napokban eldőlhet, lesz-e belőle valami
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 09:15
Vasárnap is folytatódnak az egyeztetések az Egyesült Államok és Oroszország között a floridai Miami városában.
Nemzetközi Tökéletes vihar közelít a Nyugat-Balkán energiaszektorához – az EU küldi
Bózsó Péter | 2025. december 21. 06:01
Az Európai Unió a széndioxid-kibocsátástól „piszkos” energia behozatalára 2026-tól vámot vet ki. Ez jelentősen érinti a Nyugat-Balkán energiaszektorát, amely jelentős mértékben exportál az unióba.
Nemzetközi Komoly változások jönnek Rómában
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 16:25
Azoknak kell jegyet váltani, akik a lehető legközelebbről akarják megcsodálni a Trevi-kutat, vagyis le akarnak sétálni a lépcsőin a medence széléig, hogy onnan dobjanak be aprópénzt a vízbe – indokolta a város főpolgármestere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG