3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Izrael bejelentette, hogy valóban Mohammed Deif is a júliusi légitámadás áldozatai között volt - legalább 70 másik emberrel együtt.

Életét vesztette két és fél hete az izraeli hadsereg (IDF) rakétatámadásában az iszlamista Hamász terrorszervezet katonai vezetője, Mohammed Deif - jelentette be az izraeli katonai szóvivő csütörtökön. Az IDF és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat közös akciójában július 13-án a légierő célzott rakétatámadása ölte meg Mohammed Deifet, az Izrael elleni október 7-én elkövetett terrortámadás megtervezőjét és katonai parancsnokát, aki az azóta folytatott gázai háborúban az iszlamista fegyvereseket Jahíje Szinuárral, a Hamász gázai vezetőjével együtt irányította.

A légitámadásról - amelyben legalább 71-en meghaltak - lapunk is beszámolt:

A bejelentést azután tették, hogy az elmúlt hetekben egyre több bizonyítékot szereztek haláláról, és az elmúlt órákban hozzájutottak egy meg nem nevezett döntő bizonyítékhoz is arról, hogy az ellene végrehajtott merénylet Hán-Juniszban sikeres volt.

Palesztinok vizsgálják egy izraeli légicsapás helyszínét helyszínét 2024. július 13-án egy menekülttábor romjai között a Gázai övezet déli részén. A gázai egészségügyi minisztérium szerint legalább 71 palesztin halt meg a Hán-Júniszban végrehajtott izraeli támadásban, 289-en megsebesültek. Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy a Hamász katonai vezetője, Mohammed Deif volt a célpontja a támadásnak - augusztus 1-jén pedig bejelentették, hogy valóban a halottak között volt.
Palesztinok vizsgálják egy izraeli légicsapás helyszínét helyszínét 2024. július 13-án egy menekülttábor romjai között a Gázai övezet déli részén. A gázai egészségügyi minisztérium szerint legalább 71 palesztin halt meg a Hán-Júniszban végrehajtott izraeli támadásban, 289-en megsebesültek. Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy a Hamász katonai vezetője, Mohammed Deif volt a célpontja a támadásnak - augusztus 1-jén pedig bejelentették, hogy valóban a halottak között volt.
Fotó: EPA/Haitham Imad

Sokszor próbálták már megölni - szemét, lábát, karját már korábban elveszítette

"Muhammed Deif mestergyilkos, a 'gázai Bin Laden' 2024. július 13-i meggyilkolása nagy lépést jelent a Hamász katonai és kormányzati szervezetként történő felszámolása és a háború céljainak elérése felé" - írta Joáv Galant izraeli védelmi miniszter az X-en.

Izrael először huszonkét évvel ezelőtt próbálta likvidálni Deifet, aki akkor súlyosan megsebesült, de túlélte az akciót. Később is többször megpróbálták megölni, összesen hét merényletet élt túl. Júliusban az izraeli vadászgépek fél napig köröztek a levegőben annál a pontnál, ahol hírszerzési információk alapján felbukkanását várták, és olyan erejű rakétákat vetettek be, melyek nem hagytak esélyt megmenekülésére.

Deif az elsők között csatlakozott a Hamászhoz, és már 1989-ben 16 hónapra letartóztatták az izraeli hatóságok azzal a váddal, hogy a terrorszervezet katonai szárnyában működött. A börtönben hozta létre az al-Kasszám brigádokat izraeli katonák foglyul ejtésére. Ő tervezte a Hamász alagútrendszerét izraeli területek felé, és a Gázával szomszédos izraeli települések elleni rakétatámadásokat.

2002-ben túlélt egy olyan merényletet, melyben elvesztette az egyik szemét, egyik lábát és karját. Izrael a 2014-es Erős szikla hadműveletben is megpróbálta likvidálni, akkor felesége és fia életét vesztette, de ő túlélte az ellene irányított rakétatámadást.

Szerda reggel Iszmail Haníjét, a Hamász politikai vezetőjét ölték meg Irán fővárosában, Teheránban - emiatt az ENSZ Biztonsági Tanácsát is összehívták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG